Életveszély leselkedik rád a magyar utakon: kiadta a figyelmeztetést a minisztérium

HelloVidék   
  Megosztom
Életveszély leselkedik rád a magyar utakon: kiadta a figyelmeztetést a minisztérium

Augusztus végétől október közepéig a szarvasbőgés időszakában az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon fokozottan számítani kell a gímszarvasok megjelenésére, melyre rendszerint vadveszélyt jelző tábla is figyelmeztet. A vadgázolások elkerülése érdekében szürkülettől, illetve az erdős környezetben vezető utakon egyéb időben is, mérsékeljük a sebességet, így csökken a féktávolság.

A szarvasbőgés a természetföldrajzi jellemzőktől, az ökológiai adottságoktól és az időjárástól függően először az ország déli és nyugati részein kezdődik, először Baranya, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében hallatják a bikák a hangjukat, és folyamatosan észak, észak-keleti irányba haladva általában a zempléni tájegység gímszarvasai zárják a sort.

A bőgési időszakban a szarvasok izgatottabbak, jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen kiszaladhatnak a közútra. A szarvasok viselkedése megélénkül, késő délutántól kora délelőttig aktivitásuk fokozódik. A hidegre forduló időjárás növeli a bőgés intenzitását, fő bőgésben a szarvasok egész nap mozgásban lehetnek.

Ugyanis a viszonylag magas testfelépítésű szarvas a szélvédőbe csapódva az utastérbe juthat. Az elütés következtében a nagy erőhatás miatt annyira megsérülhet a karosszéria, hogy az autó akár totálkárossá is törhet.

A vadgázolások elkerülése érdekében szürkülettől, illetve az erdős környezetben vezető utakon egyéb időben is, mérsékeljük a sebességet, így csökken a féktávolság. Ha pedig vadat látunk, akkor érdemes lassítani, mert a vad viselkedése kiszámíthatatlan, megugrására, gyors, hirtelen irányváltására bármikor számítani lehet, és arra is, hogy egyszerre több egyed is felbukkanhat.

Ha mégis megtörténik a baleset, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni az útról, mert ha még nem múlt ki, akkor az agancsával, rúgásával, vagy harapásával súlyos sérüléseket okozhat.

Baleset esetén hívni kell a 112-es segélyhívó számot és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadat nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyileg illetékes vadászatra jogosult tulajdona, elvitele lopásnak minősül.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

agrárminisztérium

szarvasveszély

vadgázolás

közút

veszély

szarvasbőgés