Bejelentették: több pénz jut a bölcsődék építésére

MTI   
  Megosztom
Bejelentették: több pénz jut a bölcsődék építésére

Jelentősen emeli a kormány az új bölcsődei férőhelyek létrehozására szánt keretösszeget, így 95 milliárd forintból 7700 férőhely jöhet létre országszerte - közölte az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós elmondta, a kormány év elején 10 milliárd forintot irányzott elő új férőhelyek létrehozására, ezt emelték meg most 85 milliárd forinttal. Így július elsejétől 95 milliárd forintra pályázhatnak megyei, helyi és nemzetiségi önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek, közalapítványok és nonprofit társaságok.

A kormány várakozásai szerint a megyékből 424, a megyei jogú városokból pedig 32 pályázat érkezhet be, a legtöbb férőhely pedig várhatóan a nyugati megyékben jön majd létre: Győr-Moson-Sopron megyében több mint 780, Fejér megyében pedig majdnem 750.

Kásler Miklós közölte, az európai uniós forrásból megvalósuló pályázaton elnyert összeg új épületek építése mellett felhasználható már meglévő bölcsődék felújítására, korszerűsítésére, bővítésére is, ha ez a férőhelyek bővülésével is jár, valamint eddig más célra használt épületek bölcsődévé alakítására is. A pályázaton hagyományos, családi és mini bölcsődei férőhelyek kialakítását támogatják.

A miniszter kitért arra is, hogy az uniós forrást a kormány kiegészíti további kétmilliárd forint költségvetési támogatással, amelyből várhatóan 20 településen további mintegy 350 férőhely jöhet létre.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bölcsőde

támogatás

építés

bölcsi

férőhely

keretösszeg

emelés