Trauma lehet az elszakadás: így éli meg a gyerek az óvodakezdést

MTI   
  Megosztom
Trauma lehet az elszakadás: így éli meg a gyerek az óvodakezdést

Az óvodai elszakadás trauma lehet a gyereknek és a szülőnek is, ezért fontos a gyerekek érzelmi felkészítése az óvodára és az iskolakezdésre - közölte Csák Annamária gyermekpszichológus az M1 aktuális csatornán.

A szakember azt ajánlotta, hogy a szülők kísérjék be gyereküket az óvodába, várják meg, amíg bemennek, és meséljenek nekik saját élményeikről.

Azoknál a gyerekeknél, akiket jobban megvisel az elszakadás, testi tünetek - hányinger, hasfájás - is jelentkezhetnek. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni, aki a feszültség oldásában tud segíteni

- tette hozzá a gyermekpszichológus. Mint mondta, az iskolába sem könnyű beszokni, ezért a pedagógusoknak érdemes rövidebb órákat és több játékot tartaniuk az első hetekben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

óvoda

gyerek

szülő

elszakadás

pszichológus

szakember

trauma