Ismét figyelmeztetnek a bőrgyógyászok: kevesen tartják be a napozás szabályait

HelloVidék   
  Megosztom
Ismét figyelmeztetnek a bőrgyógyászok: kevesen tartják be a napozás szabályait

Tolna megyében több mint harminc új melanómás beteget diagnosztizálnak évente, többségük hatvan év feletti, de van fiatal, harminc év körüli páciens is. Az erős napfény, a leégés nem tesz jót a bőrnek. Bőrgyógyászati szűrésekre azonban csak kevesen mennek el, pedig a bőrrák megelőzhető, ha időben felismerik a bajt - írja a teol.hu.

Ahogy a portál írja: szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a bőr nem felejti el, ha egyszer már alaposan leégett. Ráadásul ebből még nagyobb baj is lehet. Minden évben kiemelten felhívják a figyelmet arra a bőrgyógyászok, hogy 11 és 15 óra között az emberek ne menjenek ki a napra, ne tartózkodjanak a vízparton, ha pedig muszáj, mert dolgozni kell, akkor védjék magukat napozószerekkel, megfelelő ruházattal. Ezzel szemben, ha kilátogatunk a strandokra, ezekben az időpontokban találjuk meg a legtöbb embert a parton - mivel mindenki gyorsan szeretne lebarnulni.

Sajnos a betegek száma egyre növekszik az egész világon, főként a fehér bőrű lakosság körében. A szakemberek szerint ennek okozója lehet az az ózonréteg elvékonyodása, de a napbarnította bőr divatja sem kedvez a betegség elkerülésének.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bőr

bőrgyógyászat

bőrgyógyász

bőrápolás

napozás

melanóma