A szivacs már a múlté: ezek a higiénikus mosogatás alapszabályai

HelloVidék   
  Megosztom
A szivacs már a múlté: ezek a higiénikus mosogatás alapszabályai

Sokan azt gondolják, lakásukban a mellékhelyiség vagy a fürdőszoba ad otthont a legtöbb baktériumnak, pedig sokszor a legszennyezettebb helyiség a konyha, azon belül is pedig a mosogatószivacs számít az egyik legnagyobb baktériumtanyának. Éppen ezért felmerül a kérdés: hogyan mosogathatunk úgy, hogy az egészségünkre káros baktériumok ne kerüljenek az ételeinkre?

Az LG szakértői most összegyűjtötték, mit tehetünk azért, hogy edényeink valóban tiszták legyenek.

Baktériumok az otthonunkban

Életünk közel 90 százalékát beltérben töltjük, az épített terek, különösen a konyhai környezet pedig igen kedvező a mikrobák, többek között a kórokozók megtelepedésének és terjedésének. E mikrobatelepek összetétele a lakás különböző részein eltérő lehet, a legváltozatosabb formában pedig a fürdőszobában és a konyhában vannak jelen. Ezek a helyiségek valóságos inkubátorai lehetnek a mikrobáknak, hiszen egyrészt mindig van utánpótlás az emberi testről vagy a nyers élelmiszer-alapanyagokról, másrészt pedig a nedvesség, a pára jelenléte is ideális feltételeket teremt.

Mosogatószivacs

A közhiedelemmel ellentétben a konyhai környezetben több mikroba talál otthonra, mint a mellékhelyiségekben. Sok esetben a lakásban a legnagyobb mennyiségben a mosogatószivacsok tárolnak aktív baktériumokat, ráadásul a lefolyók után itt a legnagyobb a coliform baktériumok mennyisége, de az edények tisztítására használt szivacsok olyan kórokozókat is tárolnak, mint a szalmonella, a kólibaktérium vagy a sztafilokokkusz.

Egy 2017-es, a Scientific Reportsban publikált német kutatás a háztartásokból véletlenszerűen összegyűjtött mosogatószivacsokon található baktériumokat vizsgálta. Az eredmények szerint 362 különféle baktérium telepedhet meg a szivacsok réseiben, egy általános mosogatószivacs esetében így közel 5,5 billió mikroszkopikus élőlény hemzseghet azon az eszközön, mellyel az étkezésre használt eszközeinket tisztítjuk. Úgy tűnik tehát, hogy az alaposan elmosogatott tányéraink és evőeszközeink végül mégsem lesznek olyan tiszták, mint azt gondolnánk.

Higiénikus mosogatás

A kutatások nyomán számos alternatív megoldás kezdett elterjedni a konyhai szivacsok fertőtlenítésére: ilyen például a mikrózás vagy a forralás, melyek valóban mérséklik a baktériumok mennyiségét a szivacsokban, azonban kiderült, hogy 60%-os baktériumszám-csökkentésnél jobb eredményt egyetlen ilyen módszerrel sem lehet elérni. Jobb megoldás a mosogatógép használata: mivel a gépi mosogatás ciklusai forró vizet és forró levegőt is alkalmaznak az edények elöblítésére és szárítására, hatékonyabbak is a melegvizes, szivaccsal történő mosogatásnál. Az igazán hatékony tisztításhoz magas hőmérsékletre van szükség.

Így válasszunk okosan mosogatógépet

A modern mosogatógépek bizonyítottan gyorsabb, higiénikusabb és környezetkímélőbb megoldást kínálnak az edények tisztítására, mint amit kézi mosogatással valaha elérhetünk. Az Energy Star szerint azzal, ha kézi mosogatás helyett egy mosogatógépre bízzuk a munkát, évente 230 órát, azaz közel 10 napnyi időt spórolhatunk meg. Érdemes olyan mosogatógépet választani, amely több szórókarból irányítja a vízsugarat az edényekre, hiszen így mindenhová elérhet a forró víz, és ezáltal hatékonyabb lehet a tisztítás.

A mosogatógép helyes használata

Még a legjobb mosogatógép sem fog tökéletes eredményeket hozni, ha nem megfelelően helyezzük be az edényeket. A poharakat, bögréket, mélyebb edényeket a felső kosárba kell helyeznünk, hasonlóan a mosogatógépben mosható műanyag edényekhez. Az alsó kosárba a tányérokat, nagyobb tálalóedényeket és egyéb nagyobb konyhai eszközöket helyezzük el, mindig ügyelve arra, hogy a vízpermet útját ne állja el egy nagy edény sem – ezeket inkább az alsó kosár szélein helyezzük el. A tapadásmentes bevonattal rendelkező edényeket és a faeszközöket inkább kézzel mosogassuk. Az evőeszközöket fejjel felfelé helyezzük el az erre kialakított kosárban, de a modernebb modellek esetén ezeket egyesével a felső tálca megfelelő részébe tudjuk illeszteni. Egy korszerű mosogatógép alkalmazásakor az edényeket nem szükséges előáztatnunk, elegendő az ételmaradékot eltávolítanunk róluk: a rendszeresen és feleslegesen alkalmazott előáztatással évente akár 22 000 liter vizet is elpazarolhatunk.

Mit tegyünk, ha nincs mosogatógépünk?

Ha nem áll módunkban beszerezni egy mosogatógépet, akkor is érdemes betartanunk néhány szabályt az edények tisztításakor. Cseréljük, vagy gyakran áztassuk fertőtlenítőszeres vízben a mosogatószivacsot, hogy a baktériumok ne telepedhessenek meg bennük. A szivacs helyett jobb választás egy műanyag vagy egy szilikon kefe, hiszen ezek használat után gyorsabban megszáradnak, így kevesebb ideig biztosítanak ideális, nedves lakhelyet a baktériumoknak, és nincs annyi mélyen megbúvó rejtekhely sem bennük a kórokozók számára, mint a szivacsokban. Az edényeket mosogatás után pedig – törölgetés helyett – inkább hagyjuk maguktól megszáradni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

mosogatás