Koronavírus: újabb szabolcsi falvakban találtak fertőzötteket

HelloVidék   
  Megosztom
Koronavírus: újabb szabolcsi falvakban találtak fertőzötteket

Öt nap alatt 32-vel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma megyénkben, Anarcson és Szatmárcsekén is megjelent a járvány - írta meg a szon.hu.

Ahogy a portál írja, Szatmárcseke polgármestere a település közösségi oldalán osztotta meg, hogy augusztus 11-én az egyik kollégájuk Covid–19-tesztje pozitív lett, majd a kontaktkutatást követően kiderült, hét fertőzött ember van Szatmárcsekén, hatan házi karanténban vannak, egy pedig kórházban.

A tesztelések és a kontaktszemélyek felkutatása folytatódik

- tette hozzá Csoma Zoltán polgármester.

A község önkormányzata, a Szatmárcsekei Közös Önkormányzati Hivatal, valamint a Tiszaháti Vízgazdálkodási Társulat határozatlan ideig szünetelteti a személyes ügyfélfogadást, az ügyintézőket e-mailben, illetve telefonon lehet elérni. A község első embere arra kért mindenkit, hogy fokozottan tartsák be a járványügyi szabályokat, s ha a koronavírus-fertőzés tüneteit észlelik önmagukon, haladéktalanul hívják a háziorvost.

A fertőzés Anarcson is megjelent, a polgármester tett bejelentést.

Tisztelt lakosság, sajnálattal tájékoztatok mindenkit, hogy településünkön is megjelent a COVID-19 fertőzés. Ezúton is tisztelettel megkérek mindenkit, hogy a kötelezően betartandó magatartási és higiénés szabályok szerint járjon el. Viseljen maszkot, tartsa meg a 1,5 méteres távolságot embertársaitól, ha tud, maradjon otthon

- adta közzé községében Kertész Zoltán Anarcs polgármestere

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

koronavírus-fertőzött

szabolcs-szatmár-bereg megye

szatmárcseke

anarcs

járvány

fertőzött