Brutálisan megnőtt az iskolaőrök száma: szükség van rájuk?

Noha a 2023/2024-es tanév még csak két hete kezdődött, mégsem telt unalmasan ez az időszak az iskolaőrök számára, ugyanis már 5 alkalommal kellett intézkedniük idén.
Míg a 2022-2023-as tanév végén 579 iskolaőr teljesített szolgálatot a hazai oktatási intézményekben, az új tanév kezdetén, szeptember elsején már 690 volt a létszámuk – közölte a Népszava érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az iskolaőri státuszok mintegy 86 százaléka van feltöltve, ennek köszönhetően 544 intézményben teljesítenek szolgálatot a kiképzett iskolaőrök, de továbbra is várják a jelentkezőket. Egy júliusban megjelent kormányhatározat szerint, összesen 295 fővel szeretnék növelni az állományt. Az ORFK szerint a toborzás és a kiképzések folyamatosan zajlanak, a kormányhatározat értelmében pedig 803-ra bővült azoknak az intézményeknek a száma, amelyek részt vehetnek az iskolaőri programban.
Az idei tanévben már 5 alkalommal kellett az iskolaőröknek intézkedniük, annak ellenére, hogy a tanév alig két hete kezdődött csak el. De a tavalyi tanév sem volt éppen eseménytelen, mert összesen 199 alkalommal intézkedtek, amelyek alapján 109 rendőrségi eljárás indult: 79 esetben büntetőeljárás, 30 alkalommal szabálysértési eljárás. Testi kényszert 25 esetben, bilincset és vegyi eszközt 1-1 esetben alkalmaztak, rendőrbot használatára nem került sor. A leggyakoribb esetek közé a garázdaság bűncselekménye tartozott, amelyet a testi sértés és a kábítószer birtoklás, valamint a különböző vagyon elleni cselekmények (főleg lopás) követtek, de az is előfordult, hogy az iskolába vitt szúró- vagy vágóeszközök miatt kellett szabálysértési eljárást indítani.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)