Zöldségből nem lesz hiány: olcsón megúszhatod a lecsószezont

MTI   
  Megosztom
Zöldségből nem lesz hiány: olcsón megúszhatod a lecsószezont

Az idén kisebb termőterületről 5-10 százalékkal több hajtatott paradicsomot és 5 százalékkal több uborkát takaríthatnak be a termelők a fűtött üveg- és fóliaházakban, ugyanakkor paprikából a tavalyi körül alakulhat a termés, káposztából pedig 10-12 százalékos csökkenés várható a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) előrejelzése szerint.

Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke kifejtette, hogy idén a napsütés kedvezett a kultúráknak, nem volt szélsőségesen hideg, ezen tényezőknek köszönhetően a termények minősége is kedvezőbb lehet a tavalyinál.

2018-ban az országban 3500-3600 hektáron folyt üvegházakban, fóliákban hajtatott zöldségtermesztés. A múlt évben a termelők mintegy 445 ezer tonna hajtatott zöldséget takarítottak be: paprikafélékből 185 ezer, paradicsomból 130 ezer, uborkából 33 ezer, káposztafélékből 24 ezer tonnát. A gombatermesztés 30 ezer tonnát tett ki

- tette hozzá. Az elnök elmondta, hogy a kertészeti ágazatok kibocsátása a teljes mezőgazdaságon belül tavaly 356,2 milliárd forintot tett ki, ebből a zöldségágazat 180 milliárdot, ezen belül az étkezési paprika 17 százalékot, az étkezési és ipari célra termesztett paradicsom 14 százalékot, a gyökérzöldségek 7 százalékot, a káposztafélék 5,5 százalékot, a hagymafélék 2,5 százalékot képviseltek.

Kitért arra is, hogy a téli időszakokban, amikor a korai termelésű hazai zöldségfélék a fogyasztás kevesebb mint 60 százalékát adják, 15-20 százalékkal drágább a hazai termék az áruházláncokban, szabadpiacon pedig akár 30-50 százalékkal is többe kerül. Amikor viszont a hazai termelésből származó áru meghaladja a fogyasztás 80-85 százalékát, akkor az árak "összeérnek", maximum 3-5 százalékkal magasabb a magyar áru fogyasztói ára.

A mennyiségi növekedés hatására a termelői árak és a fogyasztói árak is apadnak, jelentős árcsökkenésre azonban a "lecsószezonig" még várni kell, az június végén, július elején várható - jegyezte meg.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

lecsó

paradicsom

paprika

uborka

ár

csökkenés

termés

gazdaság

mezőgazdaság

agrár