Most érdemes feltankolni: tavasszal hiánycikk lehet a magyarok kedvenc gyümölcse

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Most érdemes feltankolni: tavasszal hiánycikk lehet a magyarok kedvenc gyümölcse

Finoman szólva sem bővelkedhettünk tavaly hazai almában, de az is meglehet, hogy idén tavasszal, a tárolási költségek megnövekedésével, még hiánycikk is lehet a magyarok kedvenc gyümölcse. Ezért is, ha sikerül még olcsóbban hozzájutnunk, érdemes feltankolni belőle! A jól tárol almák ugyanis még hónapokig frissek maradnak. De hogyan tároljuk, tegyük el okosan az almát?

Akinek van saját gyümölcsöse, az jól tudja, hogy 2022 nem volt kifejezetten az alma éve! A súlyos aszály miatt sokaknál kevesebb és kisebb méretű lett a termés. Mostanra sokaknál a gondosan lerakott alma is rothadásnak indult, érdemes hát mielőbb átválogatni, esetleg, mielőtt veszendőbe menne a maradék termés, nekiállni és feldolgozni! Érdemes belevágni, ugyanis, ha az előző évek tendenciáit elnézzük, tavaszra nemcsak a hazai alma tűnhet el a boltok polcairól, de az ára is az egekbe szökhet!

Ilyen rossz éve a magyar almának rég volt

A tavalyi év első felét az aszály, a második felét a magas energiaárak határozták meg a hazai zöldség-gyümölcs ágazatban. A rendkívüli szárazság miatt a megszokottnál jóval kevesebb almát takaríthattak be a gazdálkodók, az energiaválság miatt elszabaduló árak pedig a tárolást teszik egyre nehezebbé. Gyakorlatilag az elmúlt tíz év leggyengébb almatermése volt a 2022-es – írta az Agrárszektor is. Az aszály részben a termésmennyiség csökkenéséhez, részben a gyümölcsméretek mérséklődéséhez vezetett. A gazdálkodók 2022-ben az 520 ezer tonna helyett csupán 300-350 ezer tonnát takaríthattak be.

Nem csoda, ha tavaszra kifogyunk az almából

Az alma például hűtőházban egészen nyárig eltárolható, de sokan ezeket a tárolási költségeket nem vállalják, így próbálják inkább minél hamarabb értékesíteni a készletüket - jegyezte meg pár hónapja az Agrárszektornak a Apáti Ferenc, FruitVeB elnöke. További nehézséget jelent az is, hogy az alma tárolhatósága az aszályos nyár miatt romlott, így elképzelhető, hogy idén nyárra már nem lesz olyan minőségben és mennyiségben alma, mint amennyi például egy-két éve elérhető volt.

Félő, hogy a tartósan betárolható zöldségekből és gyümölcsökből - alma, burgonya, hagyma, gyökérzöldségek - relatív hiány alakul ki a tavaszi időszakra

- tette hozzá Apáti Ferenc.

A szakember árakkal kapcsolatban beszélt arról is, hogy a jelenlegi élelmiszerár-növekedés hatására a zöldség-gyümölcs termékek drágultak, ami a fogyasztás visszaesését eredményezte. Az ágazati szereplők tapasztalatai szerint a termelői árak sok esetben nem követték a fogyasztói árak emelkedését.

Ahogy kitavaszodik, jellemzően egyre drágább az alma

Az árak tekintetében az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Piaci Ár Információs Rendszerének friss adatait vettük alapul. Eszerint a február elején az alma belföldi, Nagybani piaci ára most 308 forint körül mozgott, a decemberi adatokhoz képest 17 forinttal drágább, tavaly ilyenkor kilója 10 forinttal volt olcsóbb. Az áruházláncokban ennyiért azonban nem igazán jutni hozzá a friss gyümölcshöz, legolcsóbban 500 forintos kilónkénti árért találtunk az online piactérben:

Alma ára 2023 02. 10-én (online elérhető adatok alapján):

  • S-Budget piros alma: 449,50 Ft/kg (Interspar)
  • Idared alma : 499 Ft/kg (Auchan)
  • Idared Alma 550 Ft/kg (Simon Gyümölcs)
  • Jonagold alma lédig 629 Ft/kg (Tesco)
  • Gála alma lédig 649 Ft/kg (Tesco)
  • Idared alma lédig 649 Ft/kg (Tesco)
  • Pink Lady Alma: 699 Ft/kg (Aldi)
  • Red Jonaprince alma lédig: 699 Ft/kg (Interspar)
  • Alma Pink Lady: 1 199 Ft/kg (Interspar)

Az AKI éves adatait elnézve jól láthatjuk, jellemzően, ahogy kitavaszodik, úgy lesz egyre drágább és drágább az alma. Az előző évek statisztikája szerint a csúcs árakra májusban és június elején számíthatunk, ezért is érdemes, míg realítve olcsóbb az alma, elraktározni belőle.

Az alma nagybani piaci árának alakulása (Forrás: Piaci Árinformációs Rendszer)
Az alma nagybani piaci árának alakulása (Forrás: Piaci Árinformációs Rendszer)

Hogyan tároljuk az almát, hogy minél frissebb maradjon?

Ahhoz, hogy az alma ízét és frissességét minél tovább élvezni tudjuk, érdemes megfelelően tárolni. Első és legfontosabb szabály: a hibás gyümölcsöt, ne tároljuk és ne tegyük a többi közé, hanem fogyasszuk el minél hamarabb! Az egészséges és ép almákat mosatlanul, hűvös (0-3 fokos) helyen tároljuk. Erre a célra megfelelő lehet egy fűtetlen kamra, pince vagy garázs is. Az alma tárolásának kedvez a magas páratartalom (kb. 90%-os). Ha kicsi a hely, használjunk ládákat, de ne béleljük ki papírral, mert az nedvszívó tulajdonságú.

Az almák tárolási ideje némileg eltérő, míg az Idared akár 6-8 hónapig is kockázatmentesen tárolható, addig a Jonathan csak 2-4 hónapig tárolható minőségromlás nélkül.

Mivel a rothadt alma a közeli almákat is megrohasztja, érdemes egyenként újságpapírba csomagolni őket – így ha az egyik rothadásnak indul, nem fog hozzáérni a többi almához, és azok épek maradnak.

Jó tudni, hogy az alma és körte könnyen felveszi az idegen szagokat is. Ezért birsalmát, vöröshagymát, savanyú káposztát vagy más egyéb, erősen szagos anyagokat (például tüzelőolajat) nem szabad az almával együtt tárolni.

Milyen élettani betegségekkel kell számolni?

Az élettani betegségek közül a legismertebb az almánál a húsbarnulás, amelynek jellemző tünetei közé tartozik, hogy a beteg alma a héj alatt megbarnul, később megpuhul, szivacsos állományúvá és íztelenné válik – írta az Agrárszektor. Ez a fajta betegség szállítás és tárolás során keletkezik, amely először a héj és edénynyalábok közötti részeket károsítja, majd ez továbbterjed a héjra is. Ebben a fázisban a héj már könnyedén lerántható az almáról, a magház pedig majd a betegség utolsó szakaszában barnul meg. A betegség előrehaladása során a savak erősen csökkennek, növekvő mértékben etilalakohol és acetaldehid képződik, fokozódik a széndioxid leadása, gyorsabb a légzés. A betegség elsődleges oka a gyümölcs túlérettsége.

  • A húsbarnulás mellett a héjbarnulás az egyik legjellemzőbb élettani betegség, amely a hosszan tartó szállítás során keletkezik. A héjbarnulás elsősorban a kevésbé érett felületen jelentkeznek, de az idő előtti héjbarnulás már akkor is felléphet amikor a zöld alma színe még nem ment át sárgába. a húsbarnulás megelőzhető az alacsony hőmérsékleten, szabályozott légtérben való tárolással.
  • A taplófoltosságra az almafajták eltérő fogékonyságúak, a betegség a Baldwin és a Golden Delicious fajtán a leggyakoribb. Többnyire a nem megfelelő víz- és tápanyagellátásban kell keresnünk a betegség okát, de különösen előidézheti a Kalcium hiánya. Ezen kívül a nagyobb gyümölcsök is hajlamosak a taplófoltosságra. Védekezésként kalciumnitrátos permetezés javasolható.
  • Az üvegesedés mint élettani betegség, kívülről sajnos nem ismerhető fel. Az almát kettévágva megfigyelhető, hogy a szállítónyalábok üvegesen áttetszővé válnak, mely felszívódhat, de rosszabb esetben átmehet húsbarnulásba is.
  • Kik kell emelni az egyik legismertebb tárolási betegséget, a moníliás rothadást, amelynek az okozója a Monilia fructigena. Ez általában penészgyepes, vagy feketerothadás formájában jelenik meg. Az utóbbi minden almatermesztő rémálma, hiszen a gyümölcs színe itt fényes feketévé válik, állaga ruganyos, gumiszerű. A kórokozó elsősorban a héjon keletkezett sérüléseken keresztül jut be a gyümölcsbe, amelyeket okozhatott rovar, jégkár, vagy akár varasodás. Sajnos a megbetegedett gyümölcsök megfertőzhetik a mellettük lévő egészséges almákat is, így fontos, hogy csak ép és egészséges almákat tároljunk be.
  • A másik nagy gondot okozó betegség a szürkepenészes rothadás, amelyet a Botrytis cinerea gomba okoz. A legjelentősebb károkat ez okozza a tárolás során. A gyümölcsön egy szúrt seb körül körkörös, besüppedt folt keletkezik, amely kiterjed majdnem az egész gyümölcs felületére. Védekezni ellene csak nagy figyelemmel lehet, a gyümölcs óvatos szedésével, szállításával és gyors betárolásával.

Ne vesszen kárba! Így is eltehetjük az almát

Csak teljesen egészséges, ép, kiváló minőségű gyümölcsöt érdemes hosszabb ideig tárolni. Azokat az almákat, amelyeknek a felületén szépséghiba, vagy valamilyen betegség kezdeti nyomait látjuk, lehetőleg csak rövidebb ideig tároljuk. Inkább álljunk neki menteni, ami menthető! Hozunk is pár ötletet, hogyan is érdemes otthon az almát feldolgozni:

1. Készíthetünk belőle almabefőttet

Az almát mosd és hámozd meg, magházát távolítsd el, majd a neked megfelelő méretre darabold össze (negyedelve, kockázva)! Egy citromos vízzel teli, nagy tálba rakjuk a gyümölcs darabokat, amíg a többit előkészítjük, hogy ne barnuljanak meg. Lábasba tesszük az gyümölcsöket, felöntjük vízzel, hozzáadjuk a cukrot (a gyümölcs édességétől/savanyúságától függően), a citrom vékonyan levágott héját, a kifacsart levét és a fűszereket (szegfűszeg, fahéj, félbevágott vaníliarúd). Addig főzzük, míg a gyümölcs majdnem puha nem lesz. Nem kell megvárni, míg teljesen megpuhul, mert a tűzről lehúzva úgyis még tovább puhul, mialatt saját levében kihűl. A kompótot a tálalásig hűtőbe tesszük. (Az almakompót készítéséről bővebben itt olvashatsz!)

2. Almateát is főzhetsz belőle, de készíthetsz almaecetet is

Az alma húsából és héjából megszárítva gyümölcstea, nyersen pedig almaecet is készíthető!

3. Tedd el reszelt almaként!

Az almát mosd és hámozd meg, magházát távolítsd el, tedd citromos vízbe, amíg az összeset megpucolod, majd reszeld le! Készíts elő befőttesüvegeket, melyeket jó alaposan moss el! A lereszelt almát szorosan tedd bele az üvegekbe, öntsd rá az összegyűlt almalevet, nem baj, ha nem fedi el az almát, majd csavaros tetővel zárd le! Nedves dunsztban a víz forrásától számított 30 percig forrald vagy befőző automatában 100 fokon 30 percig hőkezeld az üvegeket!

Az így eltett almát bármikor fel tudod használni sütemények (almáspite, rétes), almamártás készítéséhez vagy önmagában desszertként is elfogyaszthatod. Mivel nem tartalmaz tartósító- és édesítőszert kisbabáknak bébiételnek, gyerekeknek uzsonnára is tökéletes.

4. Az almalekvár is isteni

Az almát mosd és hámozd meg, magházát távolítsd el, darabold össze és tedd citromos vízbe! Helyezd egy edénybe a gyümölcsöt, facsarj rá citromlevet és kis lángon, időnként megkeverve, fedő alatt kezd el főzni! Készíts elő lekvárosüvegeket, melyeket jó alaposan moss el, sütőben vagy mikrohullámú sütőben sterilizálj! Amikor felforrt az edényben a levet eresztett alma, vedd le a fedőt! Ha gyümölcsdarabos lekvárt szeretnél csak kevergesd és az alma magától összetörik. Ha teljesen sima, püré állagot szeretnél, botmixerrel pürésítsd le! Folyamatos kevergetés közben forrástól számított 20 percig főzd a lekvárt, melyet ízlés szerint édesíthetsz, fahéjjal ízesítheted. Az elkészült, sűrű almalekvárt szedd a lekvárosüvegekbe, csavaros tetővel zárd le, fordítsd az üvegeket néhány percre fejjel lefelé, majd helyezd őket száraz dunsztba!

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

alma

almatermés

gyümölcs

infláció