Gyomnövényként irtjuk, pedig fiatalon tartó csodaszer: így készül belőle remek ebéd

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Gyomnövényként irtjuk, pedig fiatalon tartó csodaszer: így készül belőle remek ebéd

Rengeteg olyan növény található a kertünkben, akár a fű között megbújva, amit gond nélkül kigyomlálunk, bele sem gondolunk, milyen hasznos lehet a gaznak tartott, számunkra ismeretlen zöld. Most a kövér porcsint, egyszerűen szólva a porcsint mutatjuk be, amit nemes egyszerűséggel a fiatalság zálogaként is emlegetnek a gyógynövények szakavatott ismerői, a drogériákban pedig súlyos pénzeket kérnek el tőlünk pár grammért. A jó hír, hogy a legtöbb magyar kertben magától megterem, csak szét kell néznünk, hogy észrevegyük. Most azt is megmutatjuk, hogyan készíthetünk belőle mennyei főzeléket.

A helyi ökoszisztéma adottságainak a maximális kihasználása, a biodiverzitás megőrzése, előnyeinek felismerése egyre nagyonbb hangsúlyt kap a mindennapi táőlálkozásunkban. Ezért is fontos, hogy felismerjük azokat a "gyomnövényeket" a kertünkben is, amelyek a kiskertben a haszonnövényekként termelt zöldségek mellett teremnek, vagy a pázsitban ütik fel a fejüket, netán a virágágyást veszik körül. Medveczki Zoltán erdész szakirányító és gomba szakellenőr az ehető vadnövényekről, "gyomnövényekről" előszeretettel tájékoztat bárkit.

A nagyüzemi növénytermesztés nagy problémája jelenleg az is, hogy a kizsigerelt talajból nem tudják felvenni a haszonnövények azt a tápanyagmennyiséget, gondolok itt a nyomelemekre és a vitaminokra is, amelyekre az emberi szervezetnek mindenképp szüksége lenne. Ezért is van az, hogy egyre több táplálékkiegészítőt, vitaminkészítményt kell szednie az embereknek az egészségük valamilyen fokú megőrzésére, mert nem ismerik azokat a növényeket és felhasználhatóságukat, amik a lábaik előtt hevernek egy-egy sétájuk alkalmával, vagy akár a kertjükben is felütik a fejüket, netán elszaporodnak

- osztotta meg velünk a tapasztalatait, miközben beavatott néhány növény "titkaiba" is, azok hasznos tulajdonságaira rámutatva.

Porcsin: ebben a növényben van a legtöbb omega-3

Az esszenciális zsírsavak (omega-3 és alfa-linolénsav) a kövér porcsin súlyának több mint 15%-át adják. Innen származik gyulladásgátló és véralvadást gátló (vérkeringést serkentő, érelmeszesedés kialakulásának veszélyét mérséklő) tulajdonsága. Magas C- és E-vitamin, valamint béta-karotin és glutationtartalmának köszönhetően antioxidáns és immunerősítő hatást fejt ki. A vér koleszterin- és cukorszintjére kifejtett hatásával védi az artériákat. Ásványi sókat is tartalmaz: kalciumot, káliumot, magnéziumot, foszfort. Mézgája lágyító hatású, frissítő, sebgyógyító, víz- és féreghajtó. Elrágva erősíti a foggyökereket és megszünteti a fogínyvérzést.

Belsőleg a kövér porcsin a szívproblémák, illetve a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére ajánlott. Mint állítólagos megelőző szert "az öregedés folyamatának lassítására" alkalmazzák. Külsőleg izomgörcsök fellazítására használatos.

Súlyos ezresekért árulják a boltokban

Kapható teaként is, de leginkább kapszulás formában kínálják kiváló hatóanyagát: egy doboz porcsin kapszula 5000-15000 forintba is kerülhet.

Lopes-Szabó Zsuzsa, a bükki füvesember, vagyis Szabó Gyuri bácsi lánya elárulta a HelloVidéknek, hogy bár ők nem árusítanak porcsinból készült teát, de a gyógyhatásait sokra becsülik:

A porcsinfű teáját vese- és hólyagbántalmak, vesekőképződés esetén fogyaszthatjuk. Prosztata-megnagyobbodásra, illetve prosztatagyulladásra is ajánljuk. Vérzéscsillapító hatása miatt gyomor-, bél- és tüdővérzés esetén is alkalmazható. Bélhurutnál, valamint bélférgesség esetén is fogyasztható.

- közölték.

Így készül a gazból finom ebéd: íme a porcsinfőzelék elkészítése

Az ehető vadnövényekben, vagyis azokban az akár gaznak tartott növényekben, amiket nem termesztenek a mezőgazdaságban, ideális összetételben találhatóak meg az ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok, és az esetek többségében már ők maguk a fűszerek is, tehát az elkészítésüket sem kell túlgondolni, nem kell agyonfűszerezni őket, mert karakteres ízük van önmagukban is.

Kiváló főzeléknövény a porcsin, ezt a tulajdonságát kár lenne veszni hagyni. Elkészítése ebben a TikTok videóban jól nyomon követhető. Nem kell hozzá más, csak néhány marék porcsinhajtás, egy kis vöröshagyma, pár gerezd fokhagyma, pár szem krumpli, só, bors vagy ízlés szerint még más fűszer.

@greens_of_daisy Egészséges ebéd fillérekből? #porcsin #kövérporcsin #egészségeséletmód #növények #recept #érdekesség #egészségestáplálkozás ♬ sunet original - Dacian Izgărian

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

porcsin

kövér porcsin

főzelék

recept

tiktok

videó