Folyamatosan bővül a foglalkoztatás Zala megyében

HelloVidék   
  Megosztom
Folyamatosan bővül a foglalkoztatás Zala megyében

Zala megyében 6 százalékkal csökkent az álláskeresők száma szeptemberben az elmúlt év azonos időszakához képest – derül ki a Zala Megyei Kormányhivatal tájékoztatójából.

A megye kirendeltségein 6450 álláskeresőt regisztráltak szeptember végén, 400-zal kevesebbet, mint egy évvel korábban és 12-vel többet, mint augusztusban. A nyilvántartott álláskeresők aránya szeptember végén 4,9 százalék volt, 0,5 százalékponttal alacsonyabb, míg egy évvel korábban.

A kormányhivatal közleményében kitért arra is, hogy a korábbi évek szeptemberében – az előző havihoz képest – általában mérsékelten nőtt az álláskeresők száma, míg idén mindössze néhány fővel emelkedett, gyakorlatilag stagnált.

Szeptemberben 130 álláskereső képzése kezdődött el, ugyanakkor a szezonális munkák megszűnése miatt többen kerestek munkát a kirendeltségek segítségével. Az ősz első hónapjában összesen 1300 álláskereső került nyilvántartásba, 300 fővel több, mint egy hónappal korábban. A regisztrációból kikerülő – ugyancsak – 1300 álláskereső közül 400-an tudtak támogatás nélkül elhelyezkedni.

Az álláskeresők 8 százaléka pályakezdő. Év eleje óta 500 pályakezdő került be első ízben a nyilvántartásba, közülük 320-an az elmúlt négy hónapban.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

zala

állás

álláskereső

munka

munkahely

munkanélküli

gazdaság