Befékezett az autóipar: leállt a kecskeméti Mercedes gyárbővítése

Index   
  Megosztom
Befékezett az autóipar: leállt a kecskeméti Mercedes gyárbővítése

A német autóipar rendszerszintű problémái miatt több nagy gyártó is újragondolja a terveit, az átmeneti megtorpanás pedig a kecskeméti gyárbővítést is érinti. Az autóipar átalakulása fejfájást okozhat a járműgyártástól krónikusan függő magyar gazdaságnak, rövid távon viszont nem érdemes pánikolni, mert a magyarországi gyártás a legversenyképesebbek között van. A halasztás pedig inkább az óvatosság, mint valami komolyabb baj előjele - írja az Index.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy megszorításokra kényszerül a BMW és a Daimler és emiatt csökkentenie kell a Magyarországon tervezett termelés bővítését. Az Index információi szerint átmenetileg felfüggesztették Kecskeméten a Mercedes-gyár bővítését, melyet a Daimler stuttgarti központja is megerősített. A bővítés azonban továbbra is cél marad Kecskeméten.

Ugyanakkor a korábbi tervek felülvizsgálata zajlik. A lap szerint lehet, hogy a full-flex gyárról szóló elképzelés helyett egy másik koncepció valósul meg. Az eddigi tervek szerint rugalmasan, egy gyártósoron állították volna elő a különböző modelleket, a piaci igényekre tekintve azonban lehet, hogy nem ez lesz a nyerő elképzelés. A portál információi szerint a gyár bővítését végző kivitelező cég egyes alvállalkozói jelezték a szerződésbontást az építkezés felfüggesztése miatt, ezt a Mercedes nem erősítette meg.

A Daimler-nél jelenleg vezércsere folyik, ami szintén nem gyorsítja meg a döntést. A vezérigazgató-jelölt mindenesetre előrevetítette azt, hogy "a társaságnak 2025-ig jelentős lépést kell tennie a költségek lefaragása terén."

Hazánkban nagyon nagy az autóipar súlya, a hírportál szerint "világviszonylatban a harmadik az autóiparnak leginkább kitett nemzetek sorában, és ez elsősorban a nagy német gyárak jelenlétében mutatkozik meg: ha ők bajba kerülnek, húznak magukkal minket is."

Az évi 2,5 millió motort és félmillió autót, amit Magyarországon gyártanak, 90 százalékban külföldre viszik. Emiatt az autóipar gyengélkedése az exportnak tenne be. A járműipar összesen 170 ezer embernek ad munkát hazánkban, emiatt foglalkoztatási szempontból is jelentős a probléma.

Gablini Gábor, a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke azt nyilatkozta a Trend FM-nek a Mercedes-gyár építésének várható csúszásával, és az ágazat helyzetét érintő aggodalmakkal kapcsolatban, hogy Magyarország jó helyzetben van. Mivel a hazai gyárak nemrég épültek és korszerű technológiával vannak ellátva, rugalmas szervezeti megoldásokkal és gazdaságos termeléssel rendelkeznek.

Ez csak egy profi lépés, ami szokványos bizonytalan helyzetben ekkora szereplőktől, ilyenkor ugyanis az a helyes stratégia, ha egy pillanatra megállunk és végiggondoljuk a folyamatokat, elemezzük a kialakult helyzetet

- mondta Gablini Gábor a Mercedes-gyár felépítésének csúszásáról, aki szerint nincs ebben semmi rendkívüli, tehát a lépés nem egy elhúzódó krízis kezdetét jelzi.

  Megosztom

hellovidék

gazdaság

autóipar

autó

bmw

mercedes

audi

daimler