Csalódottak a gazdák: kevesebb lett a méz idén

HelloVidék   
  Megosztom
Csalódottak a gazdák: kevesebb lett a méz idén

Még a közepesnél is gyengébb évet zártak az idén a méhészek, de ennél is nagyobb baj az, hogy a világ mézkészletének jelentős része hamisítvány, mondta Nagyernyei Attila, a megyei méhész egyesület elnöke. Bár nagyon kevés akácmézet gyűjtöttek a méhek a megyében is, ennek az ára szinte semmit nem változott - írja a teol.hu.

Ahogy a portál írja, kanadai útjáról érkezett haza és ennek tapasztalatairól beszélt Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Mint írják, arról is mesélt, hogy a kanadai világkiállításra több olyan mézet is neveztek, amelyről a szakemberek vizsgálatai után kiderült, hogy hamisítványok. A készlet 48 százalékánál különböző hozzáadott dolgokat mutattak ki, például szermaradványok, cukor stb.. Ezeket a termékeket le is vetették a kiállítókkal a polcaikról.

Ennek várható következménye az lehet, hogy a kamu termékek miatt alacsonyabb lesz a méz világpiaci ára. Ez persze nagy felháborodást keltett a méhészek körében. A szakemberek szerint az unión belül is nagyon nehéz a szabályozás. Még mindig nem tudták elérni azt, hogy köteleznék a forgalmazót arra, írja rá az üvegre, honnan származik a méz, csak az van feltüntetve, hogy unión kívüli vagy belüli.

Jelentősen könnyebb helyzetben vannak az olasz, a francia és a német méhészek, mivel az általuk megtermelt méz teljesen elfogy a belföldi piacon, sőt behozatalra kényszerülnek. Hazai viszonylatokat tekintve a magyar méhészek mézeinek hetven százaléka külföldre kerül, majd az üzletláncokon keresztül visszakerülnek a megyébe is: unión belüli felirattal. A hazai vásárlók töredéke veszi közvetlenül a méhészektől a mézet, mert a már említett „üzletláncos” termék olcsóbb.

Jelenleg a kaptárak körül már nincs munka. Az atka elleni védekezést már befejezték a gazdák, legközelebb záró kezelésként kell ezt megismételni. Az idei évet értékelve elmondható, hogy gyengére sikerült, az akácról a sok eső miatt alig lehetett gyűjteni – közben tömegesen rajzottak le a méhek – a repce jól sikerült, sőt a hárs is jól indult, de a viharok ezen módosítottak, a napraforgó viszont nem okozott csalódást

- mondta Nagyernyei Attila.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

méz

méhek

méhészek

méhészet