Itt a végjáték: tömegek indulnak a bankokba, fontos határidő jár le holnap

MTI   
  Megosztom
Itt a végjáték: tömegek indulnak a bankokba, fontos határidő jár le holnap

Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.

Az Országgyűlés június 25-én módosította a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályt, négy hónappal, október 31-ig elhalasztva az adategyeztetés határidejét. A pénzügyi szolgáltatóknak a módosítás hatályba lépését követő három napon belül tájékoztatniuk kellett azon ügyfeleiket, akiknek az esetében addig az átvilágítás még egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen történt meg.

Szeptember 9-én Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: mintegy félmillió lakossági és csaknem 150 ezer vállalati ügyfél nem tett még eleget a kötelezettségnek. Ez a lakossági számlák 5 százalékát, a céges ügyfelek 10-15 százalékát jelenti - fejtette ki.

A bankszövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a kötelező azonosításra a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem miatt van szükség. A lakossági ügyfelek közül azoknak kell megjelenniük a bankokban, a pénzintézetekben, akik erről értesítést kaptak. Döntően olyan ügyfelekről van szó, akik 2017 júniusa előtt nyitottak számlát, és dokumentumaikat korábban nem másolták le. A cégeknél is el kell végezni az adategyeztetést, az azonosítás a vállalatoknál a tényleges tulajdonosok beazonosítását lehetővé tevő nyilatkozat megtételét jelenti, a magánszemélyeknél ez a személyi okmányok bemutatásával történik.

A kötelező banki adategyeztetésre 2019. június 26. volt az első határidő, ezt hosszabbította meg az Országgyűlés október 31-éig. A pénzintézeteknek ennek megfelelően október 31-én zárolniuk kell a nem azonosított ügyfelek számláiról a kifizetéseket mindaddig, amíg az ügyfél nem tesz eleget azonosítási kötelezettségének.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bank

gazdaság

pénz

lakosság

folyószámla

adategyeztetés

határidő