Razziába kezd a fogyasztóvédelem: fókuszban a webáruházak

MTI   
  Megosztom
Razziába kezd a fogyasztóvédelem: fókuszban a webáruházak

Idén is kiemelten ellenőrzi a webáruházakat a fogyasztóvédelmi hatóság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT-laborja, az ellenőrzés egész novemberben tart - mondta Keszthelyi Nikoletta az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

A karácsonyi időszakban a hagyományos üzleteket is kiemelten ellenőrzik

- tette hozzá, majd elmondta, hogy az eddigi hatósági ellenőrzések alapján eljárás indult megtévesztő hirdetések miatt, továbbá az árképzésnél is előfordultak hiányosságok. A próbavásárlások alapján a szállításoknál is tapasztaltak késéseket, a meghirdetett szállítási határidőt gyakran nem tudják betartani, az érintettek emiatt is számíthatnak fogyasztóvédelmi eljárásra.

A legtöbb panasz is a szállítással kapcsolatban érkezett a hatósághoz

- emelte ki a helyettes államtitkár, majd arra hívta fel figyelmet, hogy internetes rendelésnél fontos ellenőrizni a vevőknek a webáruház elérhetőségeit, a fizetési lehetőségeknél pedig érdemes az utánvétet választani. Emlékeztetett, hogy az online vásárolt termékekre 14 napos elállás vonatkozik. Az elmúlt 3 évben több mint 2300 webáruházat ellenőriztek, ezer próbavásárlást hajtottak végre, így sikerült visszaszorítani a jogsértések arányát.

A hitelkártyákat érintő csalások a legjövedelmezőbbek a csalások között. Az online vásárlásoknál a támadók pénzszerzésre és a pénzügyi valamint személyes adatok megszerzésére törekednek. A kiberbűnözők hamis oldalakat hoznak létre, ezek neve a címsorban a megszokottól eltérő karaktereket tartalmazhat, amit fontos lenne felismerni. A kibervédelmi intézet külön honlapot üzemeltet a legfontosabb tudnivalókról az internetes vásárlásokhoz

- tette hozzá Bencsik Balázs, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének vezetője.

Az adathalászat folyamatosan nő, az idén novemberig 50 százalékkal megnőtt az adathalász incidensek száma 2018-hoz képest, közel kétezer esettel foglalkoztak

- ismertette.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fogyasztóvédelem

razzia

ellenőrzés

webáruház

webshop

innovációs technológiai minisztérium