Súlyos veszély leselkedik a magyar erdőkre: végleg eltűnhet ez a fafajta?

HelloVidék   
  Megosztom
Súlyos veszély leselkedik a magyar erdőkre: végleg eltűnhet ez a fafajta?

A fenyőhöz sokan a magashegységek alpesi hangulatú tájait társítják, de nem ez az egyetlen hazájuk. Ráadásul a hazánkban is jelentkező vízhiány megváltoztatja az erdők ökoszisztémáját, így ez kedvezőtlenül hat a fenyőkre is - írja a haon.hu.

Alapvetően igaz, hogy 800–1000 méteres tengerszint feletti magasságban a hűvös, párás klímát a lucfenyő, je­genyefenyő, valamint a vörösfenyő kedveli, de van néhány fenyőfaj, például a feketefenyő vagy az erdei fenyő, melyek kifejezetten száraz területeken is jól növekednek. Az erdőgazdálkodás ez utóbbi fafajokat gyakran használja sziklás, száraz hegyoldalak megkötésére, vagy homoktalajok erdősítésére

- fejtette ki a portálnak Szokolovszki Géza, a Nyírerdő Zrt. igazgatóhelyettese, aki kitért arra is, hogy a magas páratartalmat kedvelő fenyők az utóbbi években kellemetlen helyzetbe kerültek.

Fontos hangsúlyozni, nem alapvetően csapadékhiányról van szó, hanem annak tenyészidőszaki eloszlásáról, illetve az ahhoz társuló hőmérsékletről. A hazai erdőgazdálkodás olyan klímaosztályozást készített, ami a júliusban mért 14 órai levegő-páratartalmon alapul. Ha ez az érték átlagosan meghaladja a 65 százalékot, akkor ott a lucfenyő, jegenyefenyő jól érzi magát

- emelte ki a szakember, aki elmagyarázta azt is, hogy ez jellemzően hazánk igen kis területére érvényes, elsősorban középhegységeink északi kitettségű hegyoldalain, párás, hűvös völgyeiben találunk ilyen környezeti feltételeket. Ha alacsony a páratartalom, akkor a fa nem egyszerűen „kiszárad”, hanem egy rövidebb-hosszabb folyamat indul be, ami szélsőséges esetben a fa pusztulásához vezethet.

Ha nincs kellő páratartalom, akkor a levelein több víz párolog, mint amennyit a talajból pótolni tud. Az egyed legyengül, és nem marad „energiája”, hogy védekezzen a különböző kártevők, például a szúbogarak ellen, nem tud elegendő gyantát termelni, így azok elkezdik a fa szöveteit fogyasztani, és ez további gyengüléshez vezet. Megjelennek másodlagos, harmadlagos károsítók, és a fa kipusztul

- magyarázta Szokolovszki Géza.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

fa

erdő

lucfenyő

fenyő

gazdaság

erdészet