Újabb vidéki strand nyitott ki: várja vendégeit a felújításon átesett bánki strand

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb vidéki strand nyitott ki: várja vendégeit a felújításon átesett bánki strand

Modern térelemekkel gazdagodva nyitotta meg kapuit a nemrégiben komoly korszerűsítésen átesett bánki strand. A csütörtöki avatóünnepségen dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár rövid bejárást is tett a megszépült létesítményben - számolt be róla a nool.hu.

Ahogy a portál írja, a közelmúltban a tó környezetének megszépítése több szakaszban történt meg. Először egy határon átnyúló pályázat során a gépjárműparkolót bővítették és a fürdő bejáratát helyezték át közvetlenül a partra. Ezután a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program mintegy 140 millió forintos támogatásából készült el a strand belterületének felújítása. Ennek során korszerűsítették a teraszt, kicserélték a burkolatot, illetve növelték az eszközkínálatot.

Torma Andrea polgármester köszöntőjét követően Balla Mihály országgyűlési képviselő először emlékeket idézett fel, majd hozzátette: a bánki fejlesztés teljes mértékben rácsatlakoztatható a nyugat-nógrádi térség idegenforgalmának fellendítését célzó elképzelésekre, beleértve a kerékpáros és bakancsos turizmust.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsengésével, a nyár kezdetén mindenki vágyik a strandi közegbe, amit most már szájmaszk használata nélkül tehetünk meg. Örvendetes módon az elmúlt évtized folyamán jelentős mértékben emelkedett az egyhetes belföldi üdülések száma, ami hűen jelzi, hogy az embereknek immár marad elég pénzük és megtakarításuk arra, hogy hosszabb távú nyaralásokat tervezzenek, amire a jövőben is ösztönözni kell őket, hiszen ez most az igazi sláger, Bánk pedig elsőrangúan kiváló helyszín a szabadidő minél kellemesebb, tartalmasabb és üdébb eltöltésére

- mondta Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

strand

fejlesztés

felújítás

bánk