Itt a toplista: ezek a legjobb gimnáziumok most Magyarországon

MTI   
  Megosztom
Itt a toplista: ezek a legjobb gimnáziumok most Magyarországon

Megjelent a HVG 2023-as gimnáziumi rangsora, amelyből többek közt kiderül: ma Magyarországon a 100 legjobb gimnázium dobogósai ugyanazok, csak a sorrendjük más. A top százban egyébként minden megyének van képviselője.

A 100 legjobb gimnázium dobogósai ugyanazok, csak a sorrendjük más. Minden megyének van gimnáziuma a top 100-ban, viszont az egyháziak száma kettővel megcsappant - írta a HVG.

A HVG középiskolai rangsorában ugyanaz a három budapesti gimnázium van a dobogós helyeken, mint tavaly, ám a sorrend többszörösen megváltozott. A tavalyi harmadik, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium lett az éllovas, a tavaly holtversenyben első helyezettek közül az V. kerületi Eötvös József Gimnázium végzett a második helyen, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium pedig a harmadikon.

A hagyományoknak megfelelően a matematikai kompetenciák és a matematikaérettségi kategóriában a Fazekas lett az első, de eredményét lehúzta, hogy az idegen nyelvi érettségiknél gyengén teljesített, csak 20. lett. A Radnóti a matematikai mérésben, szövegértésben és a felvételi eredmények között is a 2. legjobb lett. Az Eötvös csak egy kategóriában lett dobogós – a történelemérettségiben 3. –, viszont minden részterületen egyenletes teljesítményt mutatott.

Íme a legjobb tíz gimnázium a HVG rangsora szerint (a két hetedik helyezett azonos pontszámot kapott):

  1. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest)
  2. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
  3. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  4. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
  5. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium (Budapest).
  6. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest)
  7. Városmajori Gimnázium (Budapest)
  8. Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
  9. VII. kerületi Madách Imre Gimnázium
  10. Lovassy László Gimnázium (Veszprém)

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

oktatás

gimnáziumok

top vidéki gimnáziumok

oktatásügy