Új fejlemény a Dunaferrnél: a napokban mindenki megkapja a decemberi fizetését
Minden Dunaferr-dolgozó megkapja a decemberi fizetését a napokban - jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott csütörtöki interjújában.
Czomba Sándor hangsúlyozta: tisztában vannak azzal, hogy a térség meghatározó foglalkoztatója a Dunaferr, amely ha végleg bezár, akkor az egész régió kerül lehetetlen helyzetbe. A kormány emiatt nem nézheti tétlenül az ott zajló eseményeket - jelentette ki.
Az államtitkár ismertette: tavaly év végén jelent meg az a kormányrendelet, amely lehetővé tette a felszámolás alatt lévő cégnél a bérek gyors rendezését. Ennek köszönhetően karácsony előtt már megkapták a novemberi fizetésük maradék részét a dolgozók, és a napokban valamennyi munkavállalóhoz megérkezik a decemberi is. Közölte, hogy utóbbit már a bérgarancia-alap teszi lehetővé, ez is mutatja, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtesz az ott dolgozók érdekében.
Czomba Sándor emlékeztetett rá, hogy a munkaerőpiac 2010-ben látványosan rosszabb állapotban volt a mainál, hiszen 3,7 millióan dolgoztak, miközben a munkanélküliségi ráta bőven 10 százalék fölött volt. Kiemelte, hogy már hat hónapja rekordmagas a foglalkoztatottság, ugyanis 4,7 millióan dolgoznak az országban. A munkanélküliek száma 200 ezer fő alatt, miközben a regisztrált álláskeresők száma még sohasem volt ilyen alacsony, 2022-ben átlagosan 238 ezer főt tett ki.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Nagy Márton miniszterrel megpróbálják ezeket a közös vívmányokat megvédeni. A háború és a káros szankciós politika sok mindent befolyásol, de összességében vannak és lesznek is eszközök arra, hogy a teljes foglalkoztatottságot megőrizzék - tette hozzá.
A munkahelyvédelmi bértámogatási programmal kapcsolatban kifejtette: folyamatosan monitorozzák a munkaerőpiacot, fel vannak készülve, és ezeket a munkaerőpiaci eszközöket, ha szükségesek, azonnal alkalmazzák, ám egyelőre ezt nem látják indokoltnak.
Czomba Sándor a minimálbérről és a garantált bérminimum összegéről szóló megállapodás kapcsán kiemelte: nem volt egyszerű megegyezniük a feleknek, a munkaadóknak és a szakszervezeteknek is elég határozott elképzelésük volt, és elég messze voltak egymástól az álláspontok. "A munkavállalói oldal bőven 20 százalék fölötti emelésben is gondolkodott, míg a munkáltatói inkább 10 alatti bérfejlesztést preferált volna" - fogalmazott, hozzátéve: összességében jó megállapodás született a minimálbér 16 és a garantált bérminimum 14 százalékos emelésével.
Az államtitkár jelezte, hogy informálisan megkezdődtek a tárgyalások az állami cégek vezetőivel és a szakszervezetekkel, mert látják, érzékelik a gondot, ami abból fakad, hogy a hároméves bérmegállapodásban rögzített fizetésfejlesztésnél magasabb lesz az idén az infláció. Rámutatott, hogy nincsenek késésben, mert korábban is az volt a gyakorlat, hogy januárban kezdődtek meg az állami szektorban a bértárgyalások, a kabinet pedig mindenképpen igyekszik segíteni a feleket, hogy olyan megállapodás jöjjön létre, ami mindkét félnek megfelelő.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)