Kész, vége: hiába a rengeteg veszélyes anyag, megkapta az engedélyt az iváncsai akkugyár

Népszava   
  Megosztom
Kész, vége: hiába a rengeteg veszélyes anyag, megkapta az engedélyt az iváncsai akkugyár

Megkapta az egységes környezethasználati engedélyt az SK On Hungary Kft. iváncsai akkumulátorgyára. Veszélyes anyagok sokaságával dolgoznak majd - írta meg a Népszava.

Ahogy a portál írja, a dél-koreai SK On Hungary iváncsai lítium akkumulátor üzemének indításához szükséges környezethasználati engedélyt július 25-én adta ki a Fejér Vármegyei Kormányhivatal. Pedig a lap írása szerint nem sokkal azután, hogy a területen tárolt NCM akut toxikus- és rákkeltő tulajdonságú veszélyes vegyi anyag által okozott rosszullétek kivizsgálására júniusban közös ellenőrzést tartott a munkavédelmi és a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság. Ekkor derült ki, hogy a cég korábban elfelejtette bejelenteni: az üzem működése közben veszélyes anyagokkal/keverékekkel dolgoznak. Legalábbis a dunaújvárosi járási hivatal népegészségügyi osztálya nem találta erre vonatkozó bejelentés nyomát az OSZIR nevű szakmai információs rendszerben.

A lap beszámolója szerint, Buday Attilának, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal illetékes főosztályvezetője azt közölte, a cég két rákkeltő anyagot jelentett be:

  • NCM (nikkel-kobalt-mangán-lítium-oxid összetételű) port,
  • illetve electrolyte-t (1,3 propánszultont).

Ezekről azt lehet tudni, hogy mindkettő súlyosan mérgező, belélegezve légzési nehézséget, szemmel, bőrrel érintkezve súlyos égési sérülést, hosszú távon rákot okozhatnak.

Viszont a lap szerint a kormányhivatali főosztályvezető válaszából az olvasható ki, hogy a bejelentett anyagok között nem szerepel az NMP nevű oldószer, amely ugyancsak veszélyes anyagnak számít, bőr-, szem- és légúti irritációt okozhat, sőt károsíthatja a születendő magzatot is. Ebből a veszélyes anyagból használják majd a legtöbbet az iváncsai gyárban, évente 13-17 ezer tonnát.

Mit terveznek a jövőben?

A portál szerint a beismerten használni kívánt mérgező anyag, az NCM felhasználásáról annyi szerepel az engedélyben, hogy egyszerre 1742 tonna tárolható belőle a telepen, az elektrolyte-ről pedig ennyi se derül ki. A cég mindenesetre az általa - az engedélyezési dokumentációhoz - megadott tervezett működési adatok alapján évente 29 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezésével számol.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

iváncsa

akkugyár

akkumlátorgyár

veszélyes anyagok

engedély

engedélyek