Újabb magyar gigaberuházás veszi kezdetét: brutális, miket építenek a Tisza-tó körül

HelloVidék   
  Megosztom
Újabb magyar gigaberuházás veszi kezdetét: brutális, miket építenek a Tisza-tó körül

Történelmi jelentőségű fejlesztések zajlanak mintegy 1,7 milliárd forint hazai forrásból a Tisza-tó térségében – mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke csütörtökön Szolnokon sajtótájékoztatón.

Ahogy arról a heol.hu beszámolt, Hubai Imre, aki a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke is, elmondta, hogy a Tisza-tó Program megvalósítása folyamatban van, és hozzátette:

ilyen átfogó fejlesztési keretből még nem gazdálkodhattak a Tisza-tó fejlesztésére az állami, az önkormányzati és a versenyszféra érintett szereplői. A programban 17 beruházás kezdődött el és fejeződik be 2024-ben a Tisza-tó TFT működési területén. A nyertes projektek két vármegyét érintenek, Hevest és Jász-Nagykun-Szolnokot.

Ahogy a szakember mondta, a projektek elsősorban a turisztikai attrakciók, az önkormányzati infrastruktúra fejlesztését és a tó jó ökológiai állapotának elérését segítik.

Emellett növelik a tó térségében lévő települések gazdasági erejét, népességmegtartó képességét. Hubai Imre ismertetése szerint egyes fejlesztések már az elszámolás közelében vannak, ami azt jelenti, hogy a Tisza-tó Program rendkívüli tempóban halad előre. Amennyiben lenne olyan projekt, amelyik ez év végére nem jut el a végső elszámolásig, abban az esetben időben fogják kérelmezni a minisztériumtól a szükséges időintervallum biztosítását a végső elszámolások, a végső kifizetési kérelem benyújtásához.

Ahogy a portál írja, a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Tisza-tó Program részletei, a nyertes pályázók listája elérhető a Tiszato.info oldalon. A honlapon szereplő információk szerint a beruházások között szerepel például

  • kollégium épületének átalakítása sportturizmus szálláshellyé,
  • kerékpáros pihenő illetve információs pont létesítése,
  • kiállítótér kialakítása.
  • Továbbá kikötőfejlesztés,
  • gyermektábor épületének felújítása,
  • erdőrészlet turisztikai célú fejlesztése,
  • vízügyi beruházások,
  • kútfelújítás,
  • tetőfelújítások,
  • gyógymedence korszerűsítése.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tiszat-tó

fejlesztés

beruházás

jász-nagykun szolnok megye

szolnok