Hatalmas újdonság a Balatonnál: az északi partra költözött a magyarok imádott attrakciója

HelloVidék   
  Megosztom
Hatalmas újdonság a Balatonnál: az északi partra költözött a magyarok imádott attrakciója

Új attrakció költözött a Balaton északi partjára. A korábban Debrecenben felépített 45 méter átmérőjű óriáskereket a héten vehetik birtokba az érdeklődők a Wesselényi strand előtti téren - írja az Infostart.

A portál szerint új attrakcióval bővült a Balaton északi partjának turisztikai kínálata. Balatonalmádiban épült fel a 45 méter átmérőjű óriáskerék. Az elmúlt években egyre több településen tűntek fel az óriáskerekek, most a sorhoz Balatonalmádi is csatlakozhatott. Jelenleg a Balatonnál Keszthelyen és Siófokon is működik egy-egy óriáskerék, az új szerkezetet pedig a héten birtokba is vehetik az érdeklődők.

A tapasztalatok szerint a hasonló óriáskerekek rengeteg érdeklődőt vonzanak a szomszédos településről is, valamint a közösségi médiás megosztások terén is kedvelt fotótémának számítanak. Ezért is döntöttek úgy Balatonalmádiban, hogy a Wesselényi strand előtti téren helyet biztosítanak a keréknek, amit nem maga a város, hanem egy vállalkozó üzemeltet.

Az eddigi tapasztalatok szerint a hasonló óriáskerekek sok látogatót vonzanak a szomszédos településekről is, ezért döntöttek úgy Balatonalmádiban, hogy a Wesselényi Strand előtti téren felépítik az óriáskereket. Az almádi óriáskerék a nagyobbak közé tartozik, átmérője 45 méter. Tavaly november vége és idén január eleje között a debreceni Kossuth téren volt felállítva Debrecen Eye néven, most a nyár végéig marad a Balaton partján, majd a hírek szerint az adventi időszakban ismét visszatér Debrecenbe.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

óriáskerék

debrecen

balaton