Rendhagyó előadássorozat: főszerepben a nők a szegedi fesztiválon

MTI   
  Megosztom
Rendhagyó előadássorozat: főszerepben a nők a szegedi fesztiválon

Kiemelten foglalkozik a női témákkal az augusztus 2-án kezdődő szegedi Thealter színházi fesztivál, melyen hangsúlyosan lesznek jelen a nemzetközi - cseh, szlovák, szlovén és román - produkciók is - tájékoztattak a szervezők.

A közlemény szerint az idei műsorkínálatban számos olyan előadást találni, amely kimondottan női témákkal foglalkozik. Augusztus 4-én látható az Örkény Színház stúdióelőadása, Az üvegbúra. A Sylvia Plath regénye nyomán született produkció a huszadik század kultuszműve, mely a nővé válás stációit mutatja kíméletlen őszinteséggel.

Mészáros Piroska monodrámaként prezentálja saját életének egy szeletét a Call girlben: az átmenetileg feladat nélkül maradt színésznő pár éve egy multinál kezdett el dolgozni, ezt fogalmazta szövegkönyvbe, a Manna Produkció előadását pedig Spáh Dávid rendezte meg.

Markó-Valentyik Anna egyszerre játszik huszonéves színésznőt és lépteti színre annak nyolcvanéves, báb változatát az Alaine - ideje a meghalásnak című produkcióban, melyet Ladányi Andrea rendező-koreográfus álmodott színpadra. A KL Színház megrázó produkciójában Polcz Alaine szövegei és Karády Katalin dalai kelnek életre.

Queendom címmel a kortárs színház, a fizikai színház és a dragshow-k metszéspontján egyensúlyoz Szabó Veronika izgalmas fantáziája. Improvizációs technikákkal női és férfi ábrázolásokat vonultat fel a reneszánsztól a mai popkultúráig, nyolc művésznő segítségével. A KV Társulat Euripidész drámája nyomán alkotta meg a Médeia című előadást, mely ebben a változatban a nők kiszolgáltatottságáról és egy krízishelyzet megoldási lehetőségeiről szól.

A cseh Tereza Ondrová és a szlovák Peter Savel a romantikus kapcsolatok sokféleségét térképezik fel az As Long As Holding Hands című táncprodukcióban. A kolozsvári Reactor csapatának 99,6% című előadásában fiatal román és magyar színházi alkotók pillantanak rá az elmúlt 100 év szeretettel és gyűlölettel teli eseményeire, és ebben önmaguk identitásélményeire. A szlovéniai Moment - Zavod EN-KNAP Hős 2.0 című darabja az ambícióról szól. A 6 címet viseli a Slovensko Mladinsko Gledalisce, azaz a Szlovén Ifjúsági Színház valós eseményeken alapuló előadása. A produkció hat fiatalkorú menekült kálváriáját mutatja be, ahogy egy város intézményrendszere próbálja "megoldani" elhelyezésüket.

Fotó: Mudra László

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. KATTINTS!
  Megosztom

hellovidék

szeged

nők

fesztivál

előadás

sorozat

thealter

színház

nemzetközi

program

szórakozás

programajánló