Egyedülálló fejlesztések zajlanak a Balatonon: cölöpökön álló magasösvényt is építenének

MTI   
  Megosztom
Egyedülálló fejlesztések zajlanak a Balatonon: cölöpökön álló magasösvényt is építenének

Elkészült négy, a balatonboglári Várdombot érintő turisztikai fejlesztés, több nagyberuházás pedig még folyamatban van, közel 800 millió forintnyi támogatással fejlődik az idén a város - mondta Mészáros Miklós polgármester a befejezett projektek átadó ünnepsége után.

Ahogy a portál írja, a polgármester a turisztikai fejlesztésekben jól együttműködő "mesterhármasnak" nevezte az átadott attrakciókhoz egyedi döntések alapján vissza nem térítendő állami támogatást nyújtó Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ), az önkormányzatot, és a Várdomb szolgáltatásait - köztük bobpályát, kalandparkot - üzemeltető helyi vállalkozást, a Sziszi Kft.-t.

Balatonbogláron minden állami forint a balatoni turizmust szolgálja, és igen jó helyre kerül, amit az is mutat, hoogy tavaly 117 ezren váltottak jegyet a Várdomb tetején lévő Gömbkilátóra

- mondta a polgármester.

A csütörtökön átadott projektek egyikeként, a Sziszi Kft. által elnyert 66 millió forintos támogatásból teljesen újjáépült egy 92 elemből álló komplex magaslati akadálypálya. Ez a vállalkozás nyert 45 millió forintot egy városnéző, gumikerekű kisvonat beszerzésére is. Az önkormányzatnak juttatott 59 millió forintból újult meg a Várdomb Piknik ligetének infrastruktúrája, beleértve a lépcsőket, támfalakat, ülőfelületeket és egy fogadóépületet. A negyedik befejezett projekt a Gömbkilátó új ledes technológiával és fényjáték lehetőséggel megújult a díszkivilágítása, ami a város által megpályázott 20 millió forintos támogatásból valósulhatott meg.

Mészáros Miklós beszámolt arról is, hogy várhatóan év végig befejeződnek a település mintegy 400 millió forint értékű strandfejlesztő beruházásai, és egy uniós támogatásának köszönhetően 350 millió forintból teljesen átépülhet a város 80 éves kultúrháza. A polgármester elmondta, hogy már engedélyeztetési szakaszba jutott Balatonboglár többéves terve is.

Ez egy Európában egyedülálló, cölöpökön álló magasösvény kialakításáról szól a Várdomb gerincén, ahol a magas fák tetejével azonos szintről lehet majd csodálni a páratlan balatoni panorámát. A terveket évekig kellett formálni a környezetvédők elvárásai miatt, végül sikerült megtalálni egy mindenki számára elfogadható, kevesebb földmozgatással járó technológiát a kivitelezéshez

- ismertette Mészáros Miklós. Az egyedi attrakció megvalósításához, amitől a Várdomb több mint százezres látogatói létszámának minimum megduplázását várják, 500-600 millió forint támogatást remél a település az MTÜ-től.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

fejlesztés

várdomb

balatonboglár

magyar turisztikai ügynökség