Rendhagyó évaddal robban be a vidéki színház: mutatjuk a részleteket

MTI   
  Megosztom
Rendhagyó évaddal robban be a vidéki színház: mutatjuk a részleteket

Rendhagyó módon zárta az előzőt, ezért az új évad kezdése is rendhagyó lesz a Békéscsabai Jókai Színházban. Egyes elmaradt darabokat pótol a társulat, de sok meglepetéssel is készülnek.

Rendhagyó módon zárta az előzőt, és 2020-21-ben is rendhagyóra, a nemzeti összetartozás évadára készül a Békéscsabai Jókai Színház. Seregi Zoltán igazgató elmondta, hogy három bemutató maradt el a koronavírus miatt, ebből egyet, A vörös postakocsit nem tudják pótolni, helyette új darabbal, a Szerelem, ó cíművel várták nyáron a közönséget. Wass Albert Tizenhárom almafa című színjátékát szeptember végéig játsszák és szeptember 25-én pótolják a Megfeszített rockoperát is. Így a kőszínházak közül szinte egyedüliként hiánytalanul tudják lezárni az előző évadot.

Elmondta, az új évadra hét felnőtt színházi bemutatóval készülnek, a gyerekeket pedig hárommal várják, amelyek közül kettő ősbemutató lesz. Két új bemutatót terveznek a stúdiószínházba, de ha nem lesz vírushelyzet, ez tavasszal még kettővel nőhet. Seregi Zoltán közölte, a nemzeti összetartozás évadára készülnek, a január 22-re tervezett bemutató, a Trianon című rockopera szól a legdirektebben a témáról, de a Viktória operett is "súrolja a tematikát". Gyereknyelven, a legkisebbeknek pedig a Tihany Tündér szól a száz évvel ezelőtti eseményekről.

Az évad utolsó bemutatója viszont hagyományosan egy zenés, nagyszínpadi darab lesz, a Drakula című horrorrock. Az előző és a jelenlegi évad darabjaiból válogatott zenei betétek között kiosztották a társulat szavazatai alapján megítélt díjakat.

Több mint száz háttérmunkás közül a legjobbnak Koromné Körösi Berta kelléktáros bizonyult. Az évad színésze fiatal tehetség kategóriában Csonka Dóra lett, az évad érett színművésze címet Tege Antal nyerte el. Tapasztalt színművész kategóriában a legjobb Bartus Gyula lett.

Gálfy László halála után, 2008-ban a család és a színház által alapított Gálfy-gyűrűt a színművész egykori társa, Felkai Eszter adta át Tege Antalnak, aki 2014-ben egyszer elnyerte már a teátrum legrangosabb elismerését. A díjra az évad bemutatóit rendezők állíthatnak jelölteket, akik közül öttagú szakmai zsűri választja ki a győztest.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

színház

előadás