Mérges békafaj szaporodik Debrecenben: ezt érdemes tudni a nyílméregbékákról

HelloVidék   
  Megosztom
Mérges békafaj szaporodik Debrecenben: ezt érdemes tudni a nyílméregbékákról

A jelek szerint remekül érzik magukat a Debreceni Állatkert tavaly tavasszal érkezett Anthony-nyílméregbékái, mivel az intézmény már az első sikeres szaporulatukról is beszámolhat. A december elején felfedezett petékből kikelt ebihalak a szüleikkel közös terrárium vizében folytatták fejlődésüket, és hárman közülük már teljesen átalakultak békává. Méretükből adódóan ebihalállapotban ugróvillással, partra mászásuk óta pedig röpképtelen muslicával táplálkoznak. A szemfüles látogatók őket és átalakulóban lévő társaikat is megtekinthetik a Pálmaházban található bemutatójukban.

Az Ecuador délnyugati és Peru északnyugati régiójában fekvő trópusi szárazerdők talajszintjén endemikus Anthony-nyílméregbéka (Epipedobates anthonyi) 2-2,5 cm-es testhosszával viszonylag kistermetű nyílméregbékafaj. Rokonaihoz hasonlóan a természetben bőrére méreganyag ül ki, amelyet feltehetően az elfogyasztott gerinctelenekből nyer; erre feltűnő színezetével hívja fel a ragadozók figyelmét. A párzási időszakban a hímek territoriálisak; a peterakást követően ők őrködnek a peték fölött, majd szállítják hátukon a kikelt ebihalakat faodúkban vagy broméliák közepén összegyűlt vízbe, ahol azok békává alakulnak.

Élőhelyének degradációja és a kereskedelmi célú illegális befogások miatt a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, és helyet kapott a washingtoni egyezmény (CITES) II. mellékletében is. A hazai állatkertek körében igazi ritkaságnak számít, mivel csak Debrecenben találkozhat vele a nagyközönség.

(Kiemelt kép: Debereceni Állatkert)

Címlapkép: Getty Images

KÖLTÖZNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? KERESS EGY OLCSÓ HITELT!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 4,73 százalékos THM-el, és havi 96 143 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCreditnél. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 5,49% a THM; a Budapest Banknál 5,68%; a Sopron Banknál 5,72%, a MagNet Banknál pedig 5,73%; míg az Takarékbanknál 5,78%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, a Raiffeisen Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

nyílméregbéka

béka

debreceni állatkert

debrecen

állatkert