Jó hír azoknak, akik a Balatonhoz utaznának: erről minden kerékpárosnak tudnia kell

MTI   
  Megosztom
Jó hír azoknak, akik a Balatonhoz utaznának: erről minden kerékpárosnak tudnia kell

A balatonfüredi után pénteken egy újabb olyan új kerékpáros központot adtak át Balatonföldváron, amely európai szintű szolgáltatásokkal várja a déli partot és a somogyi tájakat bringával felfedezni kívánó turistákat. 

Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere emlékeztetett arra, hogy a településen 2011-től építenek bringautakat és a déli parton azért eshetett a választás Földvárra, mert itt adottak a feltételek a központ megvalósításához.

A 100 négyzetméteres, 40 milliós beruházásból a Nyugati Standnál megnyílt kerékpáros portnál a klasszikus bicikliken kívül elektromos rásegítésű kerékpárok bérlésére, saját bringák szervizelésére, kisebb kiegészítők vásárlására van lehetőség. Ezen kívül információt lehet kapni arról is, hol érdemes a környéken, kitáblázott és pihenőhelyekkel ellátott utakon túrázni, sőt, akár vezetett túrákon is részt lehet venni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bicikli

kerékpár

kerékpáros központ

kerékpár-kölcsönzés

balatonföldvár

balatonbike