Hihetetlen, ami ezen a hétvégén itt történik: parádéval vár a rózsaünnep Debrecenben

HelloVidék   
  Megosztom
Hihetetlen, ami ezen a hétvégén itt történik: parádéval vár a rózsaünnep Debrecenben

Színpompás hétvégén ünnepli a rózsákat a Zoo Debrecen. Június 10-én és 11-én ismét a virágok királynőjéé a főszerep a cívisvárosi intézményben, ahol immár negyedszer rendezik meg a nyár nyitányaként az éves Rózsaünnepet. A minden korábbi alkalomnál gazdagabb különleges növénykerti programon a látogatók valamennyi érzéküket bevetve ismerkedhetnek majd meg a rózsák nemzetségének sokféleségével és sokoldalú felhasználásával. Megcsodálhatnak számos romantikus-, történelmi-, teahibrid-, ágyás-, park-, bokor-, futó- és talajtakaró fajtát, sőt, meg is vásárolhatják kedvencüket, amelyhez díjmentes szaktanácsadást is kapnak.


 

A felejthetetlen emlékekről rózsalányok és rózsás szelfipontok is gondoskodnak majd, a legkisebbek pedig a tematikus gyermekkuckóban élhetik ki kreativitásukat. A vendégek tudásukat is próbára tehetik majd rózsakvíz keretében, a helyes kitöltők között ráadásul mindkét nap értékes nyereményt sorsolnak ki.

A programokon való részvétel belépővel díjmentes.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

debrecen

debreceni állatkert

nagyerdei kultúrpark

rózsaünnep

rózsák