Milliárdokból épül az új elkerülő: felújítják a kiskörei Tisza-hidat is

MTI   
  Megosztom
Milliárdokból épül az új elkerülő: felújítják a kiskörei Tisza-hidat is

Megépül 8,5 milliárd forintból 4,5 kilométeren kétszer egy sávos útszakaszként a 31-es és a 32-es főutak között a Jászberényi elkerülő út harmadik üteme, valamint 1,6 milliárd foirntból megújult a kiskörei Tisza-híd - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Jászberényben.

Mosóczi László a helyszíni bejárást megelőző berényi polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón a várost elkerülő út harmadik ütemének építéséről elmondta: amint a közbeszerzés lezajlik és az ajánlatokat kiértékelik, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. a lehető legrövidebb időn belül megköti a szerződést a kivitelezővel, hogy a munka minél hamarabb megkezdődhessen, ennek reális ideje tavasszal lesz.

A tervek szerint két éven belül készül el a beruházás, a feltárások a végéhez közelednek

- mondta az államtitkár, majd kiemelte, hogy a helyközi közúti közlekedést biztosító hazai közúthálózat csaknem 32 ezer kilométer, ennek fejlesztéséért, üzemeltetéséért felelős a magyar kormány. Mintegy 31 ezer kilométert üzemeltet a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a maradék ezer kilométert a koncessziós társaságok. Hozzátette, hogy 2010 óta eddig 5500 kilométer út újult meg.

A kormány Útprogramjának egyik célja, hogy a megyei jogú városokat, megyeszékhelyeket, nagyobb ipari parkokat bekössék a gyorsforgalmi úthálózatba, továbbá, hogy az országhatárok irányába tartó autóutak, autópályák érjék el az országhatárokat 2023-ig, ehhez a szomszédos ország fogadókészésge is szükséges. Cél az is, 2023-2024-re minden magyar településről harminc percen belül elérhető legyen egy gyorsforgalmi útszakasz. Az Útprogram 2024-ig tervezett összege jelenleg 3200 milliárd forint. Az előkészítés, tervezés alatt álló útszakaszok - amelyek kivitelezéséről még nem döntött a kormány - forrásai még nincsenek benne a programban

- fűzte hozzá.

A 3200 milliárd forintból már 1800 milliárd forintot a hazai költségvetés biztosít, ez a részarány egyre nő. Várhatóan a következő, 2021-től 2027-ig tartó programozási ciklusban már csak 200-300 milliárd forint fordítható európai uniós forrásokból útépítésekre, ezek is csak a transzeurópai közlekedési hálózat magyarországi szakaszaira.

Megemlítette, hogy az Útprogram mellett fokozott figyelmet szentelnek az utak felújítására is.A Komplex útfelújítási program, a Terület-és településfejlesztési operatív program (TOP) és a Magyar falu program keretén belül is biztosítottak források utak felújítására.

Mosóczi László kitért arra is, hogy jelenleg folyamatban van, és a tervek szerint 2020 december végén fejeződik be a Rákos-Hatvan vasútvonal felújítása. 2021-tól szeretné a MÁV a Budapest és Jászberény közötti átszállásmentes közlekedést is biztosítani.

Jászberény gazdasága kiemelkedően jól teljesít, a legnagyobb gazdasági fejlődést jelenti a jászberényi elkerülő harmadik szakaszának megépülése. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere azt emelte ki, hogy a jászberényi elkerülő harmadik ütemének elkészültével gyökeresen meg fog változni a város élete, elkerüli a kamionforgalom a belvárost

- mondta Pócs János, a térség országgyűlési képviselője.

Mosóczi László az MTI-nek elmondta, hogy főként a Komplex útfelújítási program tartalmazza műtárgyak felújítását is. A 32 ezer kilométer helyközi közúti közlekedést biztosító úthálózat 13 ezer műtárgyat tartalmaz.

Magyarország egyetlen vegyes használatú közúti és vasúti átkelője a kiskörei Tisza-híd, amely bár biztonságos volt, leromlott a műszaki állapota. A magyar állam döntött arról, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Államvasutak Zrt. közösen végezzék el a híd felújítását, ehhez biztosítottak 1,6 milliárd forintot. A felújítást követően a híd már használható, jelenleg az utómunkálatok zajlanak

- tette hozzá.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

jászberény

elkerülő

tisza-híd

felújítás

rekonstrukció

beruházás

innovációs technológiai minisztérium