Koronavírus: ilyen feltételekkel utazhatunk télen a pandémia ideje alatt

HelloVidék   
  Megosztom
Koronavírus: ilyen feltételekkel utazhatunk télen a pandémia ideje alatt

Megfontoltabb ötletnek tűnik, ha a kisebb létszámú rendezvényeket, helyeket, alapvetően a visszafogottabb utazási élményeket részesítjük előnyben. A legelső szempont, hogy a járvány elleni védekezés előírásainak mindenben megfelelő szálláshelyet válasszunk.

Nincs az átlagosnál nagyobb kockázata az év végi túrázásnak és a szabadidősportoknak, azaz a korcsolyázásnak, a sízésnek vagy akár a jégvitorlázásnak - mondta a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható cikkben Kollár Lajos, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri főtanácsadójaként segíti az országos járványügyi védekezést. A Magyar Vitorlásszövetség leköszönő elnöke szerint

Kollár Lajos a lapnak elmondta, hogy reményei szerint november közepétől stagnál vagy csökken itthon a fertőzések száma. Mint megjegyezte, még nem ismerjük a vírus viselkedését hideg időben. Szerinte a népszerű helyeken előfordulhatnak a járvány terjedése szempontjából kevésbé előnyös programok, rendezvények. Ezért a szakember szerint

Kiemelte: a legelső szempont az, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés előírásainak mindenben megfelelő szálláshelyet válasszanak az utazók.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

utazás

utazás belföldön

külföld