100 millió forintot kaphatnak ezek a vállalkozók: ekkortól és itt pályázhatnak

HelloVidék   
  Megosztom
100 millió forintot kaphatnak ezek a vállalkozók: ekkortól és itt pályázhatnak

A "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás. A felhívás keretein belül többek között lehetőség van a gazdák által már működtetett szálláshelyek továbbfejlesztésére vagy újak létrehozására, a kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatások kialakítására, és az ehhez szükséges eszközök beszerzésére.

A felhívás célja a vidéki térségekben működő, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők induló vagy már működő szálláshely szolgáltatatói tevékenységeinek támogatása, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése.

A felhívás keretein belül többek között lehetőség van a gazdák által már működtetett szálláshelyek továbbfejlesztésére vagy újak létrehozására, a kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatások kialakítására, és az ehhez szükséges eszközök beszerzésére.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50-70%-a lehet térségi besorolási szempontok alapján. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. december 8-ától lesz lehetőség. A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

megújuló vidék

megújuló agrárium

pályázat

támogatás

fejlesztés

turisztikai szolgáltatások

turisztikai fejlesztés