Lesújtó számok láttak napvilágot: idén közel százan fulladtak vízbe Magyarországon

HelloVidék   
  Megosztom
Lesújtó számok láttak napvilágot: idén közel százan fulladtak vízbe Magyarországon

Az Országos Rendőr-főkapitányság friss közlées szerint augusztus elsejéig 81 ember fulladt vízbe, tavaly ez a szám ilyenkor még csak 62 volt. Egy vízirendőr szerint számos tragédia elkerülhető lenne, ha az emberek tudatosabban és felelősségteljesen használnák például a szabad vizeket - hangzott el az ATV Híradó beszámolójában.

Ahogy a portál írja, az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint idén már 81-en fulladtak vízbe, míg ez a szám tavaly ilyenkor még 62 volt.

A Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság 134 mentésből nyolc esetben közvetlen életveszélyből mentett ki embereket. A dunai 114 mentést hajtott végre, ahol 24 esetben volt közvetlen életveszély elhárítása. Míg a Balatonon 114 esetből, 233 embert tudtak kimenteni

- mondta Varga Balázs rendőr alezredes.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

országos rendőrfőkapitányság

vízirendészet

fulladás

vízbefulladás