Magyar ingatlanvágyak: kiderült, milyen házakban élnének szívesen a családok
Kertes és 86 négyzetméteres ház a favorit a magyarok körében - áll a K&H biztos jövő indexében, amely többek között azt nézte, hol és mekkora lakásban élnének legszívesebben a megkérdezettek. A 30-59 éves korosztály döntő többségének, 70 százalékának van saját vagy legalább részben saját tulajdonú ingatlana, és mindössze 13 százalékuk él bérleményben.
A mostaninál egy picivel nagyobb lakásban laknának a magyarok, ha erre módjuk lenne - többek között ez derül ki a K&H Biztosító közleményéből, ami a megkérdezettek lakásviszonyait és lakásvágyait gyűjtötte össze. A 30-59 éves magyarok átlagosan 81 négyzetméteres ingatlanban élnek, viszont átlagosan 86 négyzetméterest tartanának megfelelőnek. Ez lényegében egy félszobával nagyobb alapterületet jelentene.
Az egyedülállók és a kétfős háztartások nem vágynak nagyobb lakásra. Nagyjából megegyezik a mostani és a vágyott lakásméretük: az egyedülállók átlagosan 58 négyzetméterrel, a kétfős háztartások pedig 73 négyzetméterrel elégedettek. A háromfős családok viszont a mostani 79 négyzetméteres lakásukat 85 négyzetméteresre, a négyfős háztartások pedig a 101 négyzetmétereset 106 négyzetméteresre cserélnék. Jóval méretesebbet szeretnének viszont az ötfős családok: a meglévő helyett átlagosan 24 négyzetméterrel nagyobb, 121 négyzetméteres lakással lennének elégedettek.
A felmérésből kiderül az is, hogy a legtöbben – tízből több mint nyolcan – kertes házban szeretnénk élni. 35 százalék vágyik külvárosi, míg 48 százalék vidéki kertes házba. A budapestiek többsége - 56 százaléka – csak a külvárosig menne el egy családi házért, mindössze 14 százalékuk gondolkodik a vidékre költözésben. A családi vagy kertes ház népszerűségét érzékelteti az is, hogy az abban élőknek mindössze 9 százaléka lenne hajlandó lakásra váltani. Ezzel szemben a lakásban élők közel 70 százaléka menne kertes házba.
Kisebb társasházakba mindössze a megkérdezettek 7 százaléka vágyik, városi lakóparkba 6 százalék, belvárosi lakásba pedig 4 százalék költözne.
A kutatás választ ad arra is, hogy a megkérdezettek többsége, mintegy 70 százaléka saját vagy részben saját tulajdonú ingatlanban él. Míg a 30-asoknál ez az arány 53 százalékos, addig az ötvenévesek táborában már 86 százalékos. 13 százalék lakik bérleményben, ennek aránya az életkor emelkedésével csökken: míg a harmincévesek 18 százaléka veszi ki más lakását, az ötvenéveseknek csak 9 százaléka.
A válaszadók 69 százalékának egyéb ingatlana nincs, a saját lakásban élők esetében is többségben vannak azok, akik nem rendelkeznek további ingatlannal. 15 százaléknak van olyan lakóingatlana, ahol más családtag él, ez leginkább a középső országrészben élőkre jellemző. Telke, vagy mezőgazdasági földterülete 12 százaléknak van, ezekkel leginkább az 50-esek (16%) és a falvakban élők (18%) rendelkeznek. Nyaralóval vagy hétvégi házzal a megkérdezettek csak öt százaléka rendelkezik, míg lakást 4 százalék – főképp a férfiak és a magasabb jövedelműek – ad bérbe.
A K&H és a Free Association a biztos jövő felmérés keretében a magyarok biztonságérzettel és jövőképpel kapcsolatos várakozásait vizsgálja. A kutatásban a biztonságérzetet leginkább befolyásoló tényezőket és figyelték meg, mint például a jelenlegi, rövid és hosszú távú anyagi biztonság; közbiztonság, ingatlanokkal kapcsolatos félelmek, természeti csapások, közlekedésbiztonság, járművek biztonsága és utazás. A kutatásban 500 fő vett részt. Az adatfelvétel 2018. augusztus 31. és szeptember 7. között zajlott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)