A tervezettnél korábbra hozzák az ápolók, védőnők béremelését

Magyar Idők   
  Megosztom
A tervezettnél korábbra hozzák az ápolók, védőnők béremelését

A kormány kiemelt célja a nővérhiány mérséklése, ennek egyik eszköze az egészségügyi szakdolgozók és védőnők bérfejlesztése.

Már kormányhatározat is kimondja, hogy előre hozzák az egészségügyi szakdolgozók és védőnők béremelését: 2019. november 1. helyett 2019. július 1-jétől kapnak nyolcszázalékos emelést – írja a Magyar idők a Magyar Közlönyre hivatkozva.

A határozatban olvasható az is, hogy az alapellátásban foglalkoztatott védőnőkre is kiterjesztik az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatályát, vagyis a bértábla rájuk is vonatkozni fog.

A béremelés több lépcsőben fog megvalósulni, a szakdolgozók és a védőnők számíthatnak 14 százalékos emelésre 2020. január elsejétől, ezt 20 százalékos emelés követi 2020. november 1-jétől, végül 30 százalékkal emelkedik a bérük 2022. január 1-jétől.

További egészségügyi kérdésben is változások várhatók. A tervezett Nemzeti Oltóanyaggyár ügyét Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kapja meg. A Nemzeti Oltóanyaggyár célja, hogy hazánk jobban el legyen látva vakcinával és kevesebbet kelljen importálni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 7,78 százalékos THM-el, és havi 121 083 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,4% a THM; az MKB Banknál 8,59%; a CIB Banknál 8,63%,  a Takarékbanknál Banknál pedig 8,77%; míg az Erste Banknál 9,41%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

egészségügy

hellovidék

béremelés

fejlesztés

nővér

ápoló