Elkeserítő adat: egyre kevesebben jelentkeznek plazmadonornak a gyógyultak közül

MTI   
  Megosztom
Elkeserítő adat: egyre kevesebben jelentkeznek plazmadonornak a gyógyultak közül

A harmadik hullámban egyre több a koronavírus fertőzött, a gyógyultak közül azonban egyre kevesebben iratkoznak fel plazmaadásra, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) mindenkit, aki legalább három hete meggyógyult arra kér, hogy jelentkezzen plazmadonornak - mondta a szolgálat szakmai főigazgató-helyettese.

Nagy Sándor hozzátette, a véradók számának növelése is fontos a következő időszakban, aki védőoltást kapott, akár már másnap, és a betegségen átesettek, három héttel a gyógyulás után jelentkezhetnek. Mint mondta, a véradásoknak nincs egészségügyi kockázata, a járványügyi előírások betartására minden alkalommal figyelnek.

A járvány alatt eddig folyamatosan sikerült elég véradót toborozni, de a hétfőtől hatályba lépő korlátozások felvetnek kérdéseket, ennek ellenére az OVSZ bízik abban, hogy a véradók számában nem lesz csökkenés

- fogalmazott.

Hozzátette, hogy tavaly a mostanihoz hasonló, szigorított korlátozások alatt azt tapasztalták, hogy ahol nem maradt el a véradás, ott az átlagnál többen jelentkeztek.

A felsőoktatási intézményekben már az elmúlt időben sem tudott véradásokat szervezni az OVSZ, és a mostani korlátozás miatt azok a munkahelyek is kiesnek, amelyek otthoni munkavégzésre térnek át hétfőtől, így az OVSZ leginkább intézeti véradásokat szervez a következő időszakban

- tudatta a főigazgató-helyettes.

Az OVSZ bízik abban, hogy a mostani nagyon szigorú korlátozás rövid lesz, talán nem is több mint két hét, és ezt mindenképpen át tudják vészelni vérkészletek szempontjából

- mondta Nagy Sándor.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

véradás

koronavírus

koronavírus-járvány

koronavírus-fertőzött

gyógyultak

vérplazma

vérplazma-terápia

plazmaadás

országos vérellátó szolgálat