Luxussá válhat a kávézás? Most érdemes feltankolni, brutális áremelkedés várható

HelloVidék   
  Megosztom
Luxussá válhat a kávézás? Most érdemes feltankolni, brutális áremelkedés várható

A magyarok szeretnek kávézni, sokaknak a reggeli rutin például elképzelhetetlen a kedvenc forróitaluk nélkül. Ráadásul egy friss kutatás szerint a magyarok kávézása a funkcionális, ébredést segítő fogyasztás felől egyre inkább az élménykávézás felé tolódik. Nem csoda így az sem, hogy az ünnepek alatt is rengeteg kávét fogyott. Hiszen sokan nem csak saját reggeli rituáléjuk során kávéznak, de szeretik megkínálni családtagjaikat, vendégeiket is. Éppen ezért most annak jártunk utána, mikor és mennyit kávézik az átlag magyar. Melyek a kedvenc fajták, illetve mennyiért vehetjük meg őket a nagyobb áruházakban.

A magyarok többsége ugyanannyit és ugyanúgy kávézott az ünnepek alatt, mint az év során bármikor, sőt, a legtöbben mindig szánnak időt erre a kedvelt tevékenységre – ez derült ki a Costa Coffee és a GKI Digital közös, az év végi kávéfogyasztási szokásokat vizsgáló felméréséből. Az eredmények azt támasztják alá, amit a kávészakértők is évek óta mondanak:

Van, ahol több kávé fogyott az ünnepek alatt

Bár a koronavírus miatt sokan vannak, akik idejük nagy részét otthon töltötték az elmúlt másfél évben, a karácsonyi időszakban másként voltunk otthon: többet pihentünk, több vendéget fogadtunk így kávéból is megesett, hogy több fogyott. A Costa Coffee és a GKI Digital friss kutatásából kiderült, hogy

  • a rendszeresen kávéfogyasztó válaszadók 77 százaléka azt mondta, hogy nem tér el bevett kávéfogyasztási szokásaitól az ünnepek alatt.
  • A válaszadók 16 százaléka viszont kiemelte, hogy ebben az időszakban többet kávézott.
  • Illetve a megkérdezettek csupán 7 százaléka jelentette ki, hogy kevesebb kávét ivott az ünnepi időszakban.

Az étekezések része lett a kávézás

A karácsonyi menünek 10-ből 4 válaszadó esetében ugyanúgy része a kávé, mint minden étkezésnek – a válaszadók 10 százaléka még 24-én a karácsonyi vacsora után is kínál a menühöz kávét. Szintén minden tizedik válaszadó kiemelt szerepet szán a kávénak – ők vagy kávékülönlegességekkel készülnek vagy a desszerthez illő kávét kínálnak ezekben a napokban a család és a vendégek számára.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók többsége, tízből heten ugyanolyan márkát, ugyanúgy elkészítve fogyasztanak, mint a hétköznapokon. Azért sokan, minden harmadik válaszadó ilyenkor valami specialitással rukkol elő:

  • 11% kávékülönlegességgel,
  • 10% ízesített karácsonyi kávékkal készül az ünnepekre,
  • míg 7% kissé magasabb minőségű kávét választ,
  • sőt van, aki a tejhabosítót is igazából csak ilyenkor veszi elő a konyhaszekrényből.

Egy másik felmérés szerint, melyben több mint 2700 személyt kérdeztek meg mindennapi szokásaikról, a válaszadók közül

  • minden második (53 százalék) fogyaszt rendszeresen eszpresszót,
  • a következő legnépszerűbb kávétípus a tejeskávé (31 százalék)
  • és a cappuccino (30 százalék).

A férfiak leginkább az egyszerű, de sokak szerint a legízletesebb kávét, az eszpresszót isszák: 64 százalékuk mondta, hogy rendszeresen ezt fogyasztja, míg a nők többsége inkább a tejes italokat. A kutatás szerint korcsoportbeli különbségek is mutatkoznak: a 18-29 éves korosztályban a legnépszerűbbek a tejes italok, ők az átlagos 30-31 százaléknál jóval magasabb arányban fogyasztanak cappuccinót (47 százalék) és caffe lattét (46 százalék).

Időt szánunk a minőségi kávézásra

Nem csak az ünnepek alatt szeretnek kávéni a magyarok. A friss kutatás szerint mindössze minden ötödik válaszadó szán az ünnepek alatt több időt a kávézásra, kávékészítésre. Ők azt mondják, hogy csak ilyenkor jut több idejük a kávékészítésre, és ilyenkor kísérletezőbb kedvűek is. Akik számára ez fontos (a válaszadók 60%-a), azok a hétköznapokban is megtalálják erre az időt.

Érdekes módon a férfiak körében magasabb, 66 százalék azok aránya, akik mindig szánnak időt a kávézásra, míg a nők esetében csak 56 százaléknak jut erre ideje. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar kávékedvelők egyre nagyobb kedvvel fordulnak az élménykávézás felé a felébredést célzó funkcionális kávézás helyett.

Mit mutatnak az árak?

Hogy közelebbi képet kapjunk megnéztük a nagyobb áruházak kínálatát, mennyiért kínálják most a különböző kiszerelésű kávékat. Hiszen a legtöbben itt vásárolják a kávégépbe való alapanyagokat.

  • A Tesco online kínálatában a pörkölt, őrölt kávékat 599-3729 Ft/csomag áron találjuk meg. Persze az árak attól is függnek, hogy mekkora kiszerelést választunk. Itt 150, 200, 250 grammos kiszereléstől egészen a kilós változatokig találunk kávékat. Kávépárnák, kapszulák terén szintén változatos árakat találunk, itt is függ az ár attól, hogy egy csomagban, hány darab párna vagy kapszula található. Az összes terméket nézve, 839-3499 Ft/doboz között mozognak az árak. Természetesen választhatunk 5-10 darabos vagy több, estleg 30 darabos kiszerelések közül is.
  • Az Auchan online polcain a pörkölt, őrölt kávét 449-3699 Ft/csomag áron vásárolhatunk. Az árakat itt is változatosak, a kiszereléstől is függnek. A legkisebb 250 grammos csomagtól az egy kilós csomagig bőven találunk termékeket. Kávékapszulák és párnák terén szintén széles a választék, itt 699-1799 Ft/doboz között mozognak az árak. Természetesen itt is választhatunk 5-10 darabos vagy több, 30 vagy 40 darabos kiszerelések közül.
  • A Spar online ajánlatai között a pörkölt, őrölt kávét 449-3499 Ft/csomag áron vehetjük meg. A csomagokat nézve a legkisebb, 250 grammos kiszereléstől egészen a kilós kiszerelésig találunk kávékat. A kapszulás, párnás kávék terén vegyes képet láthatunk: 699-3999 Ft/doboz áron kínálják ezeket a fajta termékeket, melyeket 10 vagy több, akár 30 darabos kiszerelésben vásárolhatunk meg.

A kávé ára 75 százalékkal emelkedett az idén és közel áll a december elején elért tízéves csúcshoz. Az áremelkedés csak részben vezethető vissza a járványvédelmi korlátozásokra, a legfőbb oka a kedvezőtlen időjárás miatti alacsony termés volt. Az árak a várhatóan továbbra is kedvezőtlen időjárás miatt 2022-ben is nagy valószínűséggel magasak lesznek. Az áremelkedéshez a növényvédő szerek és az üzemanyagok árának az emelkedése is hozzájárul.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

kávézás

kávéfogyasztás

kávé árak

vendégváró

étkeztetés

ünnep

felmérés

kutatás