Teljes a döbbenet: 100 éves, egészséges fasort tarolt le a kisváros önkormányzata ezért

HelloVidék   
  Megosztom
Teljes a döbbenet: 100 éves, egészséges fasort tarolt le a kisváros önkormányzata ezért

Nem értik a dombóváriak, hogy miért vágtak ki egy szerintük 100 éves fasort a városban, összesen több mint másfél kilométernyi út két oldalán, számolt be az ATV Híradója. A koronavírus-járvány idején a polgármester egyedül adott be pályázatot az utcák vízelvezetésének megoldására. Összesen 800 millió forintot nyertek, abból kezdték meg a munkákat. Az érintett utcákból tövestől tüntetik el az egyébként egészséges fákat a munkák előkészítését végző vállalkozók. A vízelvezetését kívánják megoldani, emiatt kell a 100 éves fasort eltüntetni.


 


 

Ez a két fasor védett volt. Ugyanakkor az önkormányzat úgy szüntette meg a védettségét, hogy arról a Duna-Dráva Nemzeti Parknak nem kérte ki hozzájárulását. Véleményünk szerint ez a jogszabályból következik

- mondta Szabó Lóránd, a Természetesen Dombóvárért Egyesület elnöke.

A dombóváriak elmondása szerint az önkormányzat előzetesen senkivel sem egyeztetett. Egyszer csak megjelentek a látványtervek, majd munkának láttak. Hozzátették, aggódnak és félnek a védett fasor kiirtása miatt. Mint mondták, a gesztenyefák egészségesek, így tényleg érthetetlenül állnak a dolog előtt.

A madárvédők szerint is jogszabályokba ütközik a fasor kivágása. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője kiemelte, októbertől március végéig, amikor nincs lombfakadás és nem költenek a madarak, akkor kellett volna mindezt elintézni. Hozzátette, a jelenlegi formában finoman fogalmazva sem elegáns, sőt törvénysértő.

Összesen több mint másfél kilométernyi út két oldalán vágják ki a fákat. Az esettel kapcsolatban kerestük a polgármestert is, aki nyaralásából hazatérve, keddre ígért nyilatkozatot.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

dombóvár

fasor

kivágás

törvénysértés

szabó lóránd

természetesen dombóvárért egyesület