Őrizetbe vettek egy vidéki rendőrkapitányt: hivatali bűncselekmények miatt folyik a nyomozás

HelloVidék   
  Megosztom
Őrizetbe vettek egy vidéki rendőrkapitányt: hivatali bűncselekmények miatt folyik a nyomozás

Őrizetbe vett egy vidéki rendőrkapitányt a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség, közölte közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség. Ennek a regionális ügyészségnek Vas vármegye, Veszprém vármegye és Győr-Moson-Sopron vármegye az illetékességi területe. A 24.hu értesülései szerint egy Győr-Moson-Sopron vármegyei település rendőri vezetőjét vették őrizetbe.

A lap megkereste az ügyben a Központi Nyomozó Ügyészséget, hogy többet megtudjunk az esetről, azt a választ kaptuk Domokos Réka helyettes szóvivőtől, hogy a nyomozás érdekeire figyelemmel ennél több információ az ügyben nem adható.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is megkérdezték, hogy megtudjuk melyik település rendőri vezetőjéről van szó, és hogy meggyanúsították-e már, válaszukban azt írták, hogy a jogszabályban meghatározott időn belül válaszolnak majd.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

győr-moson-sopron megye

nyomozó ügyészség

rendőr

őrizetbevétel

bűncselekmény

nyomozás