Vidéki kisvárosból hódította meg a világot: ez volt a sikerének a titka

Milyen kislány voltál? Miről álmodoztál? Mi volt a kedvenc játékod?

A művészetek és a szépség iránt rendkívül nyitott gyerekként nőttem fel az épp feltörekvőben lévő iparvárosban, Kazincbarcikán. Zongoráztam, kedvtelésből verseket tanultam, majd azokkal minden lehetséges versenyt meg is nyertem, egyéb szegmense a világnak talán nem is nagyon izgatott még akkor. A bátyám festőművész lett, és általa én is úgy gondoltam, hogy akkor én is különleges lehetek.14 évesen aztán felvételt nyertem a legendás szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai szakára, így hamar kiszakadtam a családból. Ily módon az ország északi és délkeleti régiójához is egészen különleges kapcsolat fűz az első 18 évem révén. Értem és sok esetben meg is ismerem az onnan származókat. Nem az akcentusukból, nem kell az hozzá. Az arcuk karakteréből. Mert bizony már gyerekként is másként szemléltem az arcokat. A jellegzetességek, az arányok számomra már akkor is mást jelentettek, bár még nem tudtam, hogy miért.

Milyen foglalkozásra készültél? Dolgoztál-e eredeti pályádon?

Sokáig a színházi szakma vonzott. Először a színpad, aztán a színháztörténet tudománya. Ám az érettségit követően nem sikerült bejutnom a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, így az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szegődtem. Így következett Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megye után Heves megye és csak ezután kerültem Budapestre. Itt néhány iskolát abszolválva külkereskedőként, a főiskola elvégzését követően pedig gazdasági mérnökként dolgoztam. Valaha volt színi növendékként azért ez nem volt átlagos irányváltás.

Mikor kezdett el érdekelni a szépségápolás? Hogyan született meg benned a Vintage Beauty?

A bőr és a krémek titka már középiskolás koromban vonzott. A csoda, ami egy tégelyben megbújhat. Minden pénzemet a helyi Herbáriában hagytam azért, hogy az akkori szűkös piaci kínálatból minél több terméket kipróbálhassak. Meg kellett őket fognom. Tovább nem érdekelt a dolog. Szerintem az én kollégiumi szekrényemben lapult meg akkortájt az Alföld legnagyobb műanyagtégely és flakon készlete. A titok felfedezése, a kíváncsiság hajtott akkor is, amikor 10 év külkereskedelmi munka után, már kétgyermekes anyukaként beiratkoztam a kozmetikusiskolába, majd az elvégzése előtt nem sokkal, a SOTE - éppen akkor indult - egészségügyi szakkozmetikus képzésén találtam magam. Ezzel párhuzamosan elkezdtem régi-régi szakcikkeket, könyveket és leiratokat gyűjteni, majd ezekből írásokat fogalmazni szaklapok, később pedig női magazinok számára.A kozmetikumok fejlesztését 2014-ben kezdtem el, csupán 6 termékre koncentrálva, kezdetben külsős gyárral bérgyártatva. Vegyészmérnökök jöttek, bérgyártók mentek mellettem, mire összegyűlt mindaz a tapasztalat, ahogyan biztosan nem szeretnék jelen lenni a piacon. Így férjemmel, aki addig is mindenben mellettem állt, elhatároztuk, hogy létrehozunk egy saját labort, ahol mindent úgy és pontosan azzal a precizitással és maximalizmussal végezhetünk.

Az üzletben mi okoz számodra a legnagyobb kihívást most?

A munkaerővel kapcsolatos napi teendők. Ebben a küzdelemben különösen nehezítő körülmény, hogy nekem mindezt 1600 km távolságból kell naponta elérnem, hiszen én magam a családommal most Hollandiában élek, a cég és a labor pedig Budapesten van. Havi két hazautazással próbálom egyenesben tartani ezt a rendszert. Azt hiszem, emberek vezetésében legalább annyi az intuíció szerepe, mint a tudatosságé. A másik kihívás, a rengeteg bull shit, amely a piacot elárasztja. Nem hívnám konkurenciának, inkább csak zavaró, múló körülménynek. Ezek ellen semmilyen más fegyver nincs, csak a vevők edukálása, és a feddhetetlen minőség fenntartása, kompromisszummentesen.

Ha visszatekintesz, megbántál valamit? Csinálnál valamit másként?

Még intuitívabb lennék és már nem osztanék bizalmat mindazoknak, akik aztán ezzel visszaéltek. Persze sokat tanultam ezekből, de ilyen típusú leckéből kevesebb is elegendő lett volna. Továbbá ma már továbbá több időt adnék a családomnak. El merném hinni, hogy munkával és odaadással lóugrás nélkül is el lehet jutni ugyanoda, maximum kicsit lassabban és abban sincs semmi hiba.

Az, hogy vidéki lány vagy, a kifejezés pozitív értelmében, segített neked a pályádon? Számított? Jelentett előnyt vagy hátrányt bármilyen tekintetben?

Mindenhol otthon vagyok. Ebben mindenképpen segített. Értem a vidék, a nagyvárosok és a főváros átlag emberének gondolkodásmódját és félelmeit is. Tudom, hogy ki hogyan képzeli el a másik világát és ebben mennyi a tévedés. A kommunikációban, az érdekérvényesítésben ez mindenképpen előny és persze előny a kozmetikusi létemet megelőző 10 év is, amit külkereskedőként rengeteg kelet-európai utazással töltöttem Romániában, Szerbiában, Ukrajnában, Lengyelországban. Ezek a tapasztalatok mind-mind segítenek a napi ügyek vitelében és mindabban, hogy a cég és a brand egésze viszonylagos nyugalommal irányítható legyen.

Jársz-e haza a szülővárosodba még? Milyen érzéseid vannak, ha visszatérsz Kazincbarcikára?

Néhány évenként egyszer, csak úgy kedvtelésből elmegyek a városba. Különösen, ha nagyobb döntés, vagy lezárás előtt állok. Mire visszatérek Budapestre este, általában meglelem a helyes irányt a döntésemben is. Van Kazincbarcikában valami bájos nyugalom. Legalábbis kívülről. Rendkívüli, ellenálló, vagabund város, a maga korszakaival, ami a kommunista iparvárost mára egy jól prosperáló, a véleménye mellett kiálló, független, színes, erős várossá tette. Nincs már ott rokonom és az ismerősök is fogynak, de visszahúz az első 14 év emléke, ami minden gyerekben lenyomatot hagy, ha jó, ha rossz volt. Gyakran álmodom is egy-egy csorba járdaszegéllyel a Mányoki Ádám utcában, vagy a téli hó illatával az Ádám-völgyben. Ha visszatérek, ezeket keresem, de közben eltelt 35 év és talán a helyiek kissé gyanakodva szemlélik, ahogyan néhány órára bolyongva nézelődöm a Kertvárosban.

Címlapkép: Getty Images