Eldobod az agyad: másfél hónapra le akarta zárni ezt az útvonalat egy férfi

Eger közelében került ki egy tábla az Országos Kéktúra útvonal egyik szakaszán, ami szerint másfél hónapra lezárják túraútvonalat -írja a Telex.
A táblát egy helyi vadász helyezte ki önkényesen, mivel vadászni akart. A tábla végül lekerült, mert a vadász belátta, hogy jogszerűtlen a korlátozása.
„Felháborító esettel találkoztam: az utóbbi időben méltán népszerű Országos Kéktúra útvonalát a Sirok–Szarvaskő szakaszon Bátor mellett másfél hónapra lezárták vadászat miatt, ezt követően pedig 3,5 hónapig csak napi 3 óra hosszat használható ez a szakasz”
– írta a Telexnek olvasójuk, Péter.
Hozzátette: úgy véli, aránytalanul sérült a közérdek a vadászatra jogosult érdekével szemben, hozzuk az esetet nyilvánosságra.
A Telex információi szerint a földút, amin a Kéktúra is halad az érintett területen, nem tartozik a két oldalán elhelyezkedő erdőtaghoz, amire a helyi vadásznak vadászati joga van. És bár az erdőtörvény szerint a vadászatra jogosult a vadászat időtartamára korlátozhatja az erdő használatát, mivel az út nem erdő, ezért nem is vonatkozhat rá az erdőtörvény. Bár az Eger melletti területen a helyzet rendeződött, az eset rámutat arra, hogy nincs megnyugtatóan rendezve az erdők közjóléti és vadászati használatának összehangolása.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)