Óriási beruházáson van túl a több nyugati település: fontos közintézmények újultak meg

MTI   
  Megosztom
Óriási beruházáson van túl a több nyugati település: fontos közintézmények újultak meg

Csaknem 1,4 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően nyolc önkormányzati tulajdonú intézmény energetikai korszerűsítésén van túl Nagykanizsa, míg Tapolcán és Ajkán a rendőrkapitányságok épületeit vetették alá energetikai megújulásnak.

Csaknem 1,4 milliárd forintos beruházással nyolc önkormányzati tulajdonú intézmény energetikai korszerűsítését végezték el néhány hónap alatt Nagykanizsán - közölte a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője a csütörtöki projektzáró rendezvényen. Czirákiné Pakulár Judit elmondta: egy átdolgozott pályázat után 2020-ban nyert el 1,3 milliárd forint európai uniós támogatást a város önkormányzata a Széchenyi 2020 program keretéből, amelyet 96 millió forint önrésszel egészített ki. A közbeszerzést tavaly decemberben zárták le, az egyes épületeket érintő munkálatok pedig idén májusban kezdődtek és ősszel fejeződtek be. Így komplex energetikai korszerűsítésen esett át a 3 intézrt, míg a másik 5 épületre napelemes rendszereket telepítettek.

Teljes korszerűsítésen esett át a Batthyány Lajos Gimnázium, valamint az Attila utcai óvoda és bölcsőde, míg a város által működtetett idősek otthona, a Hevesi Sándor Művelődési Központ, a Halis István Városi Könyvtár, továbbá egy-egy óvoda és bölcsőde tetején napelemes rendszereket helyeztek el - sorolta az ügyvezető. A Batthyány gimnázium főépületén mintegy 676 millió forint értékű munkát végeztek el. Ebbe beletartozott a homlokzat, a tető és a tornaterem álmennyezetének hőszigetelése, a nyílászárók és a kazánok cseréje, a fűtési rendszer korszerűsítése, valamint a világítás korszerűsítése. Az Attila utcai óvoda és bölcsőde energetikai felújítása 293 millió forintos beruházással készült el. Itt ugyancsak elvégezték a homlokzat és a tető hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, továbbá napelemes rendszert telepítettek a lapostetőre.

Nagyon mennek az energetikai fejlesztések

Illetve energetikailag megújult a tapolcai és az ajkai rendőrkapitányság épülete is, mintegy 630 millió forint uniós forrásból. Korszerűsödött és egyben költséghatékonyabbá is vált a két épület működtetése. A csütörtöki, tapolcai sajtótájékoztatón Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az egész ország szempontjából segítséget jelent az energetikai korszerűsítést célzó uniós program. Mint mondta, ebbe a sorba illeszkedik az ajkai és a tapolcai beruházás is, melyek összesen 632,6 millió forint uniós forrásból valósultak meg.

Ajkán homlokzati hőszigetelés, zárófödém szigetelés és nyílászárócsere történt. Tapolcán szintén szigetelték a homlokzatot és a zárófödémet, kicserélték a nyílászárókat, kondenzációs kazánt építettek be, korszerűsítették a radiátorokat és a lámpatesteket ledesre cserélték. Mindkét épületbe napelemes rendszert telepítettek. Halász Péter, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság gazdasági rendőrfőkapitány-helyettese arról beszélt, hogy a most megújult épületek nagyon rossz állapotban voltak a beruházás előtt. Mint mondta, a 80-as években épült rendőrkapitányságokat a korábbi évtizedekben nem korszerűsítették. A most zárult felújítás során az épületek eredeti arculatát igyekeztek megőrizni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

ajka

tapolca

nagykanizsa

energetikai fejlesztés

energetikai korszerűsítés

felújítás

rendőrség

önkormányzat

hellovidek