Asszisztensével együtt bukott le a miskolci főorvos: hálapénzt vettek el a betegektől

MTI   
  Megosztom
Asszisztensével együtt bukott le a miskolci főorvos: hálapénzt vettek el a betegektől

Tetten értek a nyomozók egy nyíregyházi főorvost és egy asszisztenst, akik a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért rendszeresen készpénzt fogadtak el - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrök üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást egy nyíregyházi főorvos és egy nyíregyházi asszisztens ellen.

A főorvos és asszisztense is bűncselekményt követtek el

A nyomozók az egészségügyi dolgozókat kedden a munkahelyükön tetten érték, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságra előállították és kihallgatták őket. A megalapozott gyanú szerint a 60 éves főorvos és az 59 éves asszisztens többször fogadott el betegektől, illetve azok hozzátartozóitól hálapénzt a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért, miközben állami egészségügyi jogviszonyban jártak el.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a főorvost és az asszisztenst a gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Megjegyezték, hogy a nyomozás folytatódik és várható, hogy a "vesztegető oldalon állók jelenlegi létszáma bővülni fog".

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hálapénz

egészség

életmód

miskolc

bűncselekmény