Megjelent a határozat: kevesebb pénz jut rá, de ismét vastagbélszűrési program indul

hvg.hu   
  Megosztom
Megjelent a határozat: kevesebb pénz jut rá, de ismét vastagbélszűrési program indul

Az állam korábban többször is nekifutott a kezdeményezésnek, most azonban kevesebb pénz van rá, mint amennyi az utóbbi években volt - írta meg a HVG.

Ahogy a portál írja, a kedden késő este megjelent Magyar Közlönyben olvasható határozat szerint a kormány

egyetért a népegészségügyi célú célzott, szervezett vastagbélszűrés országos bevezetésével,

és ehhez az idei költségvetésből – a forrás megjelölése nélkül – 1,4 milliárd forintot ad, 2025-től pedig évente hárommilliárdot. Emellett az EgészségAblak szolgáltatás informatikai fejlesztésére is jut 130 millió, hogy annak használói ott kapják meg a meghívót a vizsgálatra.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szűrőprogram

vastagbélszűrés

magyar közlöny

határozat