Ilyen még nem volt: gyógynövényes húskészítményekkel újít a magyar üzem

MTI   
  Megosztom
Ilyen még nem volt: gyógynövényes húskészítményekkel újít a magyar üzem

Összesen csaknem 630 millió forintból olyan sertéshús alapú élelmiszer termékeket állít elő a húsfeldolgozással- és értékesítéssel foglalkozó, teljes mértékben magyar tulajdonban levő, kunhegyesi Nagykun-Hús Kft., amelyek az emésztést támogató anyagok mellett a gyógynövények számtalan életminőséget javító összetevőit is tartalmazzák - közölte a cég közleményben.

A tájékoztatás szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) több mint 280 millió forintos támogatását élvező, a tervek szerint 2020. november 30-ig megvalósuló fejlesztés eredményeként a fogyasztók számára egy magas biológiai értékkel rendelkező termékcsalád, az úgynevezett "Ciborum Vitae" jön létre.

Négy húskészítmény termékcsoportban - marinírozott húsok, száraz áruk, hőkezelt "vörös áruk" és sonkafélék - használják a gyógynövény olajokat. A cég a projekt kivitelezéséhez 32 százalékos önerőt, azaz több mint 200 millió forintot biztosít. A projekt megvalósítása során a kedvezményes hitel összege több mint 144 millió forint.

A cég honlapján szereplő adatok szerint a Nagykun-Hús Kft. 1992-ben alakult, tevékenysége sertésvágás, bontás, darabolás, töltelékes húskészítmény-, sózott, pácolt, termékgyártás, valamint étkezési sertészsír gyártása, forgalmazása. Az értékesített termékek 50 százaléka készítmény, a másik 50 százaléka tőkehúsként jelenik meg. Az üzem európai uniós minősítéssel rendelkezik.

A 170 embert foglalkoztató cég mintegy hatvan százalékban belföldre értékesít. Exportértékesítés főként Romániába, emellett Szlovákiába, Lengyelországba, Csehországba, Németországba irányul. A Nagykun-Hús Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2018-ban mintegy 8,3 milliárd forint, 2017-ben több mint 7,7 milliárd forint volt. A társaság adózott eredménye 2018-ban 400 millió forint volt, 2017-ben meghaladta a 100 millió forintot.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

élelmiszer

húskészítmény

gyógynövény

kunhegyes

sertés