Koronavírus: borzalmas helyzetben a magyar vendéglátás, itt a legnagyobb a baj

HelloVidék   
  Megosztom
Koronavírus: borzalmas helyzetben a magyar vendéglátás, itt a legnagyobb a baj

A járvány miatt eleve sokkal kevesebben látogatják az éttermeket, a későbbiekben pedig az újraindulás is komoly kihívást jelenthet.

A Szállodaszövetség elnöke szerint akár 150 ezren is lehetnek azok az ágazatban dolgozók, akik a járványhelyzet miatt más munkát kerestek, így az újraindulás is kihívást jelent majd, hangzott el az ATV híradójában. A maszkviselési szabályokat a legtöbben betartják, de a forgalom szinte mindenhol visszaesett.

A járvány miatt eleve sokkal kevesebben látogatják az éttermeket, a későbbiekben pedig az újraindulás is komoly kihívást jelenthet.

A turizmusban dolgozó 400 ezer embernek egy nagyon komoly része el lett küldve, illetve más szakmában helyezkedett el, mert jelen pillanatban nem tud a szakmájában dolgozni. Nem tudjuk majd, hogy hogy fog alakulni ez a későbbiekben, alapvetően az újraindulás lesz a legnagyobb probléma

- fejtette ki Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Flesch becslései szerint akár 150 ezer olyan dolgozó is lehet, aki az elmúlt fél évben elhagyta a pályát. Ráadásul legalább 3-4 évre lesz szükség ahhoz, hogy az ágazat vissza tudjon térni a 2019-es szintre.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

vendéglátás

munkaerő

maszkviselés