Nem került fel a nemzetközi toplistára: mi lesz így a híres magyar halászlé sorsa?

Összeállította a világ 100 legjobb levesének listáját az utazással és gasztronómiával foglalkozó oldal, a TasteAtlas. Két magyar étel is bekerült, mindkettő előkelő helyen: a húsleves 24., a gulyás a 16. lett - írta meg a delmagyar.hu. Na, de hol van nemzeti büszkeségünk a halászlé?
Ahogy a portál írja, az angol TasteAtlas ismét előtállt egy TOP 100-as listával, amely a világ legjobb leveseit rangsorolja. A listára két magyar leves is felkerült, ráadásul az első 30 helyre. A TasteAtlas, a magát „hagyományos ételek, helyi alapanyagok és autentikus éttermek világatlaszaként" definiáló oldal listáján
- a húsleves 24., a gulyás a 16. lett.
- A listát a japán Tonkocu rámen vezeti,
- megelőzve a lengyel zureket, illetve a török lencselevest.
- A legjobb húsz között szerepel még a cseh fokhagymaleves, és a thai Tom Yum.
Miért nem került fel a halászlé?
A portál erről Frank Sándor, Venesz-díjas mesterszakácsot kérdezte meg. Ahogy a mester mondta:
A halászlé nem leves, hanem főétel!
Hozzátette, arra legyünk büszkék, hogy a gulyásnak van szegedi változata is, így egyből világhírűvé vált a szegedi gulyás, a halászlé pedig hungarikum.
A klasszikus levesek mindig egy tájegységhez kötődnek és a népi kultúra részei
- mondta a mesterszakács.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)