Vállalkozók, figyelem: adózási határidők és választási lehetőségek közelednek

HelloVidék   
  Megosztom
Vállalkozók, figyelem: adózási határidők és választási lehetőségek közelednek

Bár közelednek az ünnepek, több olyan fontos év végi adózási határidő és választási lehetőség is van, amelyekre a vállalkozásoknak oda kell figyelniük – hívta fel a figyelmet a MAZARS, a legfontosabb adóhatáridőkről elkészített idei összefoglalójában. Több témában is kiemelten fontos határidő a december 20-a és a 31-e, de januárra is maradnak fontos döntések. Jövőre az egyik legfontosabb változás, hogy az adóbevallásokat kizárólag a Cégkapun keresztül lehet benyújtani.

1. Társasági adó és kedvezmények

Már a társasági adó feltöltésének kiszámításakor célszerű végiggondolni, hogy a 2018-as évre vonatkozóan hogyan csökkenthető az adókötelezettség adóalap-csökkentő tételek és adókedvezmények igénybevételével. Arra is érdemes figyelni, hogy milyen adóalap növelő tételekkel kell számolni.

Ez azért is fontos, mert még mindig nem késő adókedvezményekkel járó támogatásokról dönteni. Még nagyobb adóelőnyt lehet elérni, ha adófelajánlást tesz a cég a látvány csapatsport, a filmművészet vagy – idén utoljára – az előadóművészet javára. A decemberi előleg-kiegészítéskor átutalt összeg esetében a magasabb, 7,5%-os jóváírás érvényesíthető, ezért az ilyen célra szánt összegekről érdemes a feltöltéskor rendelkezni.

A feltöltés összegének kiszámítására érdemes kiemelt figyelmet fordítani, mert a nem megfelelően meghatározott adóelőleg kiegészítés mulasztási bírságot von maga után. Ha az adózó a várható éves adó összegét nem vallotta be és nem fizette meg legalább 90%-os mértékben az esedékességig (azaz december 20-ig), akkor a ténylegesen bevallott és befizetett előleg és az adó 90%-ának különbözete után 10%-ig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki a hatóság. Ez persze jó hírnek is tekinthető, hiszen korábban 20% volt a bírság felső határa.

2. Közeleg az Országonkénti jelentéshez („CbCR”) kapcsolódó bejelentési határidő

A naptári üzleti évet követő adózóknak 2018. december 31-ig bejelentési kötelezettségük van az Országonkénti Jelentés („CbCR”) miatt. Ezt a 2018-as évre vonatkozóan kell megtenniük. A bejelentési kötelezettség minden olyan magyar társaságot érint, ami olyan nemzetközi vállalatcsoport tagja, amelynek éves konszolidált bevétele eléri a 750 millió eurót. Ez független a magyar jelenlét nagyságrendjétől.

A bejelentésre a 18T201T formanyomtatványt kell használniuk a cégeknek. Ebben szükséges nyilatkozni arról, hogy

  • saját maguk nyújtják be az Országonkénti Jelentést, vagy
  • nem kötelezettek Országonkénti Jelentés benyújtására és hogy helyettük mely másik csoporttag teljesíti a kötelezettséget.

3. Csoportos társasági adóalanyiság választása 20019. január 1-15. között

A november 13-án elfogadott adócsomag értelmében 2019. január 1-től a társasági adó rendszerében is bevezetik a csoportos adóalanyiság választásának lehetőségét. Ennek kapcsán a legsürgetőbb teendő az lehet, hogy a társaságoknak 2019. január 1. és 2019. január 15. között kell benyújtaniuk az erre vonatkozó nyilatkozatot az Adóhatóságnak, ha jövőre élni szeretnének a lehetőséggel. Ha ezt elmulasztják, akkor csak 2020-tól választhatják a csoportos adóalanyiságot.

A csoportos társasági adóalanyiság elsősorban a vállalkozások adminisztratív terheit hivatott csökkenteni, de érdemi adómegtakarítással is járhat majd. A csoportos adóalanyiság választásához azonban egyidejűleg több fontos feltételnek is teljesülnie kell. Emellett sok tényezőre figyelemmel kell lenni, hogy az elérhető összes előny érvényesíthető legyen. Szem előtt kell tartani például, hogy nem minden kapcsolt vállalkozás felel meg a követelményeknek.

4. Cégkapu kiemelt jelentősége

Fontos változás, hogy 2019. január 1-je után a gazdálkodó szervezetek már csak és kizárólag a Cégkapun keresztül nyújthatják adóbevallásaikat a NAV-nak. Ugyan a kapcsolattartás elektronikus felülete 2018. eleje óta a Cégkapu, a vállalkozások bevallásaikat eddig a régi, ügyfélkapus módszerrel is benyújthatták.

Ennek azonban vége, így 2019-től ténylegesen az összes közigazgatási- és hatósági eljárással kapcsolatos kommunikáció ezen a csatornán történik. Épp ezért kiemelten fontos, hogy ki kezeli, felügyeli és ki tartja karban a Cégkapu felületet. Fontos év végi teendő tehát az adóbevallást benyújtó személyek regisztrálása a Cégkapun.

5. A 2017. évben keletkezett Áfa levonási jog érvényesítése

Fontos feladata a cégeknek a 2018. decemberi vagy utolsó negyedéves (éves bevallás esetén pedig a 2018. éves) Áfa bevallás benyújtása előtt az Áfa analitikák és a beszerzési számlák átvizsgálása. A jogszabályok alapján ugyanis a fizetendő adó csak az ugyanazon adómegállapítási időszakban-, vagy ezt megelőzően keletkezett, de a tárgyidőszakot megelőző egy naptári éven belül keletkezett levonható Áfa összegével csökkenthető.

A levonási jog ezen túlmenően is megmarad, azonban ahhoz, hogy a 2017-ben keletkezett levonható Áfával jövőre csökkentsük adónkat, szükség lesz majd valamely, 2019-as időszakot megelőző bevallási időszak önellenőrzésére. Így tehát érdemes a 2017-es teljesítési dátummal rendelkező, eddig nem levont beszerzési számlákat a 2018. decemberi vagy utolsó negyedéves (éves bevallás esetén pedig a 2018-as éves) bevallásban szerepeltetni.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

adó

adóbevallás

cégkapu

céghírek