Minden megye számít: innovációs fórum indul országszerte

MTI   
  Megosztom
Minden megye számít: innovációs fórum indul országszerte

Országos innovációs konzultáció-sorozatot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) február 5. és március 6. között az ország 25 helyszínén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kiemelt szakmai partnersége mellett - jelentette be Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke szerdán.

A minden megyére kiterjedő innovációs fórum célja Magyarország újjászerveződő innovációs környezetének megalapozása, javaslatok, igények felmérése a megújuló kutatás-fejlesztési-innovációs rendszerrel, pályázatokkal kapcsolatosan.

A 2021. utáni fejlesztési időszakra szóló új magyar nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia megalapozását is segíti az országos fórumsorozat. Rendkívül fontos, hogy a dokumentum kidolgozása jó helyzetelemzésből induljon, mondta el Szigeti Ádám, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár rámutatott arra, hogy az új innovációs stratégia egyebek közt a kis- és középvállalkozások erősítésére koncentrál az ország egész területén, a teljes innovációs folyamat követésére a kutatástól a késztermékig.

A fórumokon kikérik az innovációban érdekeltek véleményét arról, hogyan lehetne a pályázatokat eredményesebbé tenni, milyen konkrét javaslataik vannak a pályázóknak a kiírások tartalmáról. A hivatal fontos feladatának tartja, hogy innovációs szolgáltató centrummá is váljon, nyilatkozta Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke.

A kutatások eredményeinek a piacon is meg kell jelenniük. Az új innovációs intézményrendszer pedig esélyt ad arra, hogy a reálgazdaság erőteljesebben megjelenjen ebben a folyamatban, mondta el Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A kamara támogatja, hogy a vállalati szemléletben, a közbeszédben erőteljesebben jelen legyen az innováció, amit a piaci verseny előbb-utóbb elengedhetetlenné tesz a vállalatoknál, tette hozzá az MKIK elnöke.

Parragh László úgy fogalmazott, Magyarországon inkább az állam az aktívabb innovációban, holott a tőkének kellene lennie. Látható a kormányzati szándék, hogy felkeltse a vállalkozásokban az igényt az innovációra.

Magyarország az összetett innovációs index alapján az Európai Unióban jelenleg a 21. helyen áll, főleg a kkv-k innovációs aktivitásának hiánya miatt, nyilatkozta Sebők Katalin, az NKFIH kutatás-fejlesztési elnökhelyettese. Sebők Katalin ismertette, hogy a fórumokon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, a 25 helyszínen plenáris programokat és workshopokat tartanak. Úgy számolnak, hogy a plenáris programokon 100-an, a workshopokon 30-an vesznek részt, túljelentkezés esetén igyekeznek mindenkinek lehetővé tenni a részvételt. Jelentkezni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján lehet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

innováció

konzultáció

fórum