Gigafejlesztések az agráriumban: felbolygatják a zöldségpiacot az új üvegházak

Magyar Nemzet   
  Megosztom
Gigafejlesztések az agráriumban: felbolygatják a zöldségpiacot az új üvegházak

Már az idén piacra kerültek azok a hajtatott zöldségek – elsősorban paradicsom és kígyóuborka –, amelyeket a vidékfejlesztési program által biztosított forrásból valósítottak meg a gazdálkodók - írja a Magyar Nemzet.

Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke a lapnak elmondta, hogy 2019-ben 10-15 hektárnyi új üvegház lett termelésbe állítva, az új létesítményekben idén többnyire kígyóuborkát termesztettek, később viszont a paradicsom lehet a meghatározó. A legtöbben azért uborkát termeltek, mert későn készültek el a beruházások, a gazdálkodók pedig egy rövidebb kultúrával ültették be a létesítményeket, hogy minimalizálják a veszteséget. Ez azonban felbolygatta az uborka piacát: a túltermelés következében több uborka került a piacra, mint amennyire szükség lett volna.

Ledó Ferenc szerint a gazdálkodóknak fel kell készülniük az exportra, valamint külpiaci partnerségek kiépítésére is szükség lesz, mivel az üvegházból kikerülő zöldségek mennyisége tovább fog nőni. A Vidékfejlesztési programnak köszönhetően 140 hektárnyi további létesítmény épülhet a következő 1-2 évben.

A Fruit­Veb elnöke úgy fogalmazott, hogy "mivel későn jelentek meg a felhívások és a bírálatra is sokat kellett várni, ezért a beruházások is késésben vannak. A legtöbben tavasszal kapták kézhez a támogatói határozatot. A legtöbb üvegház és fóliasátor most épül, az uniós forrást elnyert kertészeteknek ugyanakkor nincs könnyű dolguk a kivitelezés során. A beruházások megvalósítását ugyanis az Euró­pa-szerte jelentkező kapacitáshiány is hátráltatja. Sem munkaerőből, sem szükséges anyagból nincs elég. Ledó Ferenc szerint ezért sok olyan gazdaság lesz, amely bár már jövőre szeretné termelésbe állítani az új üvegházát, a kapacitáshiány miatt még egy évet kell várnia."

A vidékfejlesztési forrást elnyert beruházások 80-90 százaléka 2021-ig valósulhat meg, az üvegházakban ekkor kezdhetik el a termelést a gazdálkodók

– mondta az elnök, majd hozzátette: a kiírás óta eltelt időszakban jelentős növekedésnek indultak az árak, ezért az eredeti tervezhez képest nagyjából 20-25 százalékkal drágábban tudják megépíteni az üvegházakat a nyertesek.

Vannak, akiket a költségek emelkedése eltántorított a beruházás megvalósításától, ezen pályázatok jó részét azonban más gazdaságok vették meg, így az üvegházak is megépülhetnek

– tette hozzá, majd ahogy fogalmazott: "január végén lehet majd látni, hogy pontosan hányan mondtak le a pályázat megvalósításáról és adták vissza a támogatást, ugyanis az elnyerésétől számított 24 hónap van arra, hogy a nyertesek elkezdjék a kivitelezést." Ledó Ferenc szerint a dél-alföldi régióban a pályázatok 80-90 százaléka biztosan megvalósul majd.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

zöldség

üvegház

gazdaság

mezőgazdaság

agrár

vidékfejlesztési program