100 éve nem történt hasonló: már tesztelik a vidéki nagyváros vadonatúj villamosvonalát

MTI   
  Megosztom
100 éve nem történt hasonló: már tesztelik a vidéki nagyváros vadonatúj villamosvonalát

Történelmi pillanat ez, hiszen közel 9 milliárdból most egy olyan villamosvonal épül egy olyan városban, ahol eddig még egyáltalán nem volt. Az időpontot is kitűzték, mikor csilingelhet Hódmezővásárhelyen az első a menetrendszerűen közlekedő villamos.

Elkezdődött az ország első tram-train, azaz vasútvillamos rendszerének részeként épült, több mint 3,8 kilométeres hódmezővásárhelyi villamosvonal tesztelése.

Hódmezővásárhelyen 3850 méteres egyvágányú villamospálya épült 5 kitérővel és 6 megállóval, valamint a kapcsolódó 600 V-os egyenáramú felsővezeték-hálózattal. A pálya a hódmezővásárhelyi nagyállomásról indul és Népkert állomásnál csatlakozik a nagyvasúti pályához. A szerelvények 22 kilométer után érkeznek meg Szeged-Rókus megállóhelyre, ahonnan az 1-es villamosvonalán haladnak majd a Tisza-parti városban – közölte Mucsi László projekttanácsadó.

A tram-trainnek köszönhetően a hódmezővásárhelyiek sokkal gyorsabban érhetik majd el a szegedi oktatási és egészségügyi intézményeket, munkahelyeket, intézhetik ügyeiket a szomszédos városban. Az autóbusz és a személyautó helyett sokan választják majd a vasútvillamost - mondta a projekttanácsadó.

A beruházás részeként 94 P+R parkolót és 900 kerékpártárolót is kialakítottak

A hódmezővásárhelyi villamospálya kivitelezése 95 százalékban elkészült, így elkezdődhetett a tesztelése - közölte Kanda Imre főmérnök. A Szegedi Közlekedési Társaság MIII-as pályaszámú, dízel-elektromos üzemű karbantartó villamosa péntekig próbálja ki a pályát szerdán dízel, csütörtökön elektromos üzemben.

Elkezdődött a hódmezővásárhelyi villamosvonal tesztelése
Elkezdődött a hódmezővásárhelyi villamosvonal tesztelése (Forrás: MTI /Rosta Tibor)

A tesztelés január végén folytatódik, amikor várhatóan megérkezik a Stadler által gyártott tram-train szerelvények első prototípusa. A 37 méter hosszú, hetventonnás, dízel-elektromos üzemű járművek 216 utast szállíthatnak majd. Három prototípus érkezik összesen, ezeknek egyenként legalább 15 ezer kilométert kell hibamentesen futniuk a szükséges engedélyek megszerzéséhez - tudatta a szakember.

A tervek szerint márciusban kezdődik a beruházás műszaki átadása, majd jövő ősszel indulhat el a menetrendszerű közlekedés a két város között - mondta Kanda Imre. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. honlapján szereplő adatok szerint a hódmezővásárhelyi villamospálya, illetve szegedi nagyvasúti és villamospályát összekötő szakasz kivitelezését a Strabag Vasútépítő Kft. végzi, a projekt költsége 8,974 milliárd forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

villamos

hódmezővásárhely